Kérdezze a könyvtárost! – megújult szolgáltatás a könyvtár honlapján

Olvasási idő: 3 perc

A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont honlapjának megújítása óta, azaz közel egy évig nem volt hozzáférhető ez a sokak által használt és nagy népszerűségnek örvendő online szolgáltatás.  Tartalmi és technikai frissítéseket követően újból az olvasók rendelkezésére áll, hogy segítse a Pécsi Tudományegyetem polgárait a szakirodalom keresésben, dolgozatírásban, kutatásaik megkezdésében.

A „Kérdezze a könyvtárost!” szolgáltatást a könyvtár tájékoztató csoportja működteti. A könyvtári terekben dolgozó könyvtárosok, akik a könyvtárba látogatóknak segítenek az eligazodásban, a katalógushasználatban, az adatbázis használatban és kérdéseik megválaszolásában, az online térben is rendelkezésre állnak. A beiratkozott olvasók a könyvtár honlapján, a Chat felületen tehetik fel egyszerűbb, rövid kérdéseiket, melyre pár percen belül választ kapnak. Azokat a kérdéseket azonban, melyek nem válaszolhatók meg ilyen rövid időn belül, amelyek a kutatás megkezdéséhez, a szakdolgozat bibliográfiájának összegyűjtéséhez szükségesek a „Kérdezze a könyvtárost” felületen lehet feltenni. A feltett kérdésre pár napon belül valamelyik tájékoztató könyvtárostól kapnak választ.

Hogyan és hol tehetem fel a kérdéseimet?

A „Kérdezze a könyvtárost!” szolgáltatás a könyvtár honlapjának a szolgáltatásai között, a “Tudományos tevékenység támogatása” rész alatt található, innen kell indítani a kérdést.

Mivel a kérdések megválaszolásában a teljes egyetemi könyvtári hálózat tájékoztató könyvtárosi gárdája részt vesz, elsőként azt kell kiválasztani, hogy melyik könyvtárunkat keresi virtuálisan.

A pontosan megfogalmazott kérdés után, olyan pontosító információkra van szükség, mint pl. hogy hol nézett eddig utána, melyik katalógusban, és melyik adatbázisban. Erre azért van szükség, hogy a könyvtáros csak azokban a forrásokban keressen, melyek még nem kerültek szóba, amire az olvasó esetleg nem gondolt.

Kérdezze a könyvtárost!
Kérdezze a könyvtárost! szolgáltatás űrlapja

A keresés célja is egy pontosító kérdés, amire azért van szüksége a könyvtárosnak, mert más a mélysége egy doktori disszertációhoz szükséges kérdésnek, mintha egy házidolgozathoz vagy előadáshoz kérnek információt. Mivel nagyon sok könyvtári katalógus, szabadon hozzáférhető, és előfizetett adatbázis áll rendelkezésre magyar és angol nyelven, a tájékoztató könyvtáros a legjobb találatokat küldi el a feltett kérdésre, keresési tanácsokkal látja el a kérdezőt.

A Tudományterület megnevezése, a keresés részterülete és határterülete kérdések is a keresés, ill. a találati pontosságot hivatottak segíteni. Azért érdemes megadni a kapcsolódó tudományterületeket, hogy a könyvtáros tudja milyen irányba kereshet még, vagy mi az a szűk témakör, ami kifejezetten érdekli az olvasót.

A keresett szakirodalom frissessége egyes tudományterületeknél fontos, mint pl. a legújabb orvosi vagy egészségügyi kutatások esetében, ill. a természettudományok többségénél, viszont vannak olyan tudományterületek, a társadalomtudományoknál inkább, ahol egészen tág időhatár is lehetséges.

A nyelvi meghatározás is beállítható. A szakirodalom magyar vagy más nyelveken is igényelhető.

A személyes adatok megadása után lehet elküldeni a kérdést.  A személyes adatok, a levelezési cím megadására azért van szükség, mert a szaktájékoztató levélben fel tudja keresni az olvasót, ha valamilyen pontosításra, megbeszélésre van szükség a jobb keresőkifejezés megfogalmazásához.

Az elküldött kérdés után a felhasználó egy automatikus e-mailt kap, melyben a könyvtár megerősíti a küldött kérdést, ezt rövidesen a második e-mail követi, melyben a könyvtár tájékoztatja az olvasót a keresés folyamatáról, a kérdés feldolgozásának a megkezdéséről.

Az elkészült válaszról a kérést beküldő szintén egy értesítést kap, melyben a szaktájékoztató könyvtáros értesíti, hogy az olvasójegy számával és jelszavával a megadott link megnyitásával meg tudja tekinteni a szaktájékoztató által megfogalmazott választ.

Az értesítő levélben a szaktájékoztató neve és e-mail címe is szerepel, hogy amennyiben szükséges személyesen vagy levélben lehessen egyeztetni, pontosítani, a válasszal kapcsolatban, esetleg visszajelzést küldeni a könyvtárosnak, hogy mennyire volt elégedettek a szolgáltatással.

Milyen kérdéseket vár a könyvtár, miben tud segíteni ezen a felületen?

A szolgáltatás tervezésekor arra gondoltunk, hogy a „Kérdezze a könyvtárost!” felületen azoknak a PTE hallgatóknak, doktoranduszoknak, oktatóknak és kutatóknak tudunk segíteni, akik a dolgozatukhoz szükséges szakirodalom összegyűjtésén dolgoznak, ebben kérnek segítséget a könyvtártól. A könyvtárban nem csak számtalan adatbázis és katalógus áll rendelkezésre, hanem azok a könyvtáros szakemberek is, akik szakértelmük és képzettségük okán gyorsabban, esetleg könnyebben megtalálják azokat a rendelkezésre álló forrásokat, amelyek segítséget nyújtanak a megfelelő információk megtalálásában. Az online felület ezt a gyors konzultációt, tudásátadást szolgálja, ill. helyettesíti, amennyiben a személyes tájékoztatás a könyvtári térben éppen nem áll rendelkezésre.

Leave a Reply

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑