A könyvtárost kérdeztük – interjú Bolics Zsoltnéval

Olvasási idő: 9 perc

„A könyvtárost kérdeztük” című blogsorozatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk az elmúlt időszakban nyugdíjba vonuló kollégáinkat. Ezzel egyrészt a köszönetünket fejezzük ki a sokéves munkájukért, valamint lehetőséget adunk arra, hogy az olvasók is jobban megismerjék a búcsúzó könyvtárosokat, akikkel biztosan ők is sokszor találkoztak a könyvtári látogatások során.

Bolics Zsoltné Rózsával beszélgettünk, aki 38 évig dolgozott a könyvtárunkban.

“A könyvtárost kérdeztük – interjú Bolics Zsoltnéval” A teljes bejegyzés megtekintése

A könyvtárost kérdeztük – interjú Rózsáné Szarka Veronikával

Olvasási idő: 4 perc

„A könyvtárost kérdeztük” című blogsorozatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk a nyugdíjba vonuló kollégáinkat. Ezzel egyrészt a köszönetünket fejezzük ki a sokéves munkájukért, valamint lehetőséget adunk arra, hogy az olvasók is jobban megismerjék a búcsúzó könyvtárosokat, akikkel biztosan ők is sokszor találkoztak a könyvtári látogatások során.

Rózsáné Szarka Veronikával beszélgettünk, aki 29 évig dolgozott a könyvtárunkban.

“A könyvtárost kérdeztük – interjú Rózsáné Szarka Veronikával” A teljes bejegyzés megtekintése

A könyvtárost kérdeztük- interjú Bertáné Németh Ágnessel

Olvasási idő: 5 perc

„A könyvtárost kérdeztük” című blogsorozatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk az idei évben nyugdíjba vonuló kollégáinkat. Ezzel egyrészt a köszönetünket fejezzük ki a sokéves munkájukért, valamint lehetőséget adunk arra, hogy az olvasók is jobban megismerjék a búcsúzó könyvtárosokat, akikkel biztosan ők is sokszor találkoztak a könyvtári látogatások során. 

Bertáné Németh Ágnessel beszélgettünk, aki 40 évig dolgozott a könyvtárunkban.

“A könyvtárost kérdeztük- interjú Bertáné Németh Ágnessel” A teljes bejegyzés megtekintése

A könyvtárost kérdeztük- interjú Tancz Csillával

Olvasási idő: 4 perc

„A könyvtárost kérdeztük” című blogsorozatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk a nyugdíjba vonuló kollégáinkat. Ezzel egyrészt a köszönetünket fejezzük ki a sokéves munkájukért, valamint lehetőséget adunk arra, hogy az olvasók is jobban megismerjék a búcsúzó könyvtárosokat, akikkel biztosan ők is sokszor találkoztak a könyvtári látogatások során.

Tancz Csillával, a Kultúratudomány, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Könyvtárának könyvtárvezetőjével beszélgettünk, aki 37 évet dolgozott nálunk.

“A könyvtárost kérdeztük- interjú Tancz Csillával” A teljes bejegyzés megtekintése

A könyvtárost kérdeztük- interjú Péter Zsuzsannával

Olvasási idő: 4 perc

„A könyvtárost kérdeztük” című blogsorozatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk a nyugdíjba vonuló kollégáinkat. Ezzel egyrészt a köszönetünket fejezzük ki a sok éves munkájukért, valamint lehetőséget adunk arra, hogy az olvasók is jobban megismerjék a búcsúzó könyvtárosokat, akikkel biztosan ők is sokszor találkoztak a könyvtári látogatások során.

Péter Zsuzsannával beszélgettünk, aki 37 évig dolgozott a könyvtárunkban.

“A könyvtárost kérdeztük- interjú Péter Zsuzsannával” A teljes bejegyzés megtekintése

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑