Véget ért a vizsgaidőszak, és elkezdődött a nyári szünet. Bár ilyenkor sokan arra számítanak, hogy néhány nap pihenés után újra energikusnak érzik majd magukat, a valóság gyakran más: a félév végére felhalmozódott mentális és fizikai terhelés nem tűnik el egyik napról a másikra. Ha most nehezen veszed rá magad a programokra, vagy egyszerűen csak úgy érzed, hogy szükséged lenne egy kis szünetre, az teljesen természetes. A jó hír az, hogy a nyári időszak lehetőséget ad a valódi regenerálódásra. Ehhez azonban érdemes tudni, hogy a pihenés jóval többet jelent, mint hogy végre eleget alszol. „Itt a nyár, töltsd fel magad! – Regenerálódás tudatosan” A teljes bejegyzés megtekintése
Mit mesél rólunk a jövőnek a digitális lábnyomunk?
Egy könyvtár, amely sosem halt meg igazán
I.e. 48-ban, Julius Caesar egyiptomi hadjárata során tűz ütött ki Alexandria kikötőjében. A lángok – a legenda szerint – elérték a világ legnagyobb könyvtárát és elhamvasztottak közel félmillió tekercset: Arisztotelész elveszett dialógusait, régen feledésbe merült drámákat, csillagászati megfigyeléseket, orvosi leírásokat. Egy egész civilizáció gondolkodásának töredékei semmisültek meg egyetlen éjszaka alatt. Vagy mégsem egészen így történt? A modern tudomány árnyaltabb képet fest: az alexandriai könyvtár valójában fokozatosan hanyatlott, több évszázad alatt, nem egyetlen katasztrofális pillanatban. De a legenda mégis igazat mond valamiről: az, amit egyszer elveszítünk, ritkán tér vissza. A tudás törékenységének nincs jobb metaforája egy lángoló könyvtárnál.
„Mit mesél rólunk a jövőnek a digitális lábnyomunk? „ A teljes bejegyzés megtekintése
Hatékony jegyzetelési stílusok – 5 módszer, amit érdemes kipróbálni
A jegyzetelés minden tanulási folyamat alapvető eleme – legyen szó egyetemi órákról, vizsgafelkészülésről vagy szakmai képzésekről. A megfelelő technika kiválasztása nemcsak hatékonyabbá teszi a tanulást, hanem segít az információk rendszerezésében, mélyebb megértésében és hosszú távú megőrzésében is. Nézzük meg a legismertebb és leghatékonyabb jegyzetelési módszereket: mire valók, mikor érdemes használni őket, és miben különböznek egymástól.
Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!
Ebben a blogbejegyzésben a Pécsi Tudományegyetem elsőéves hallgatói számára szeretnénk bemutatni a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont szolgáltatásait.
A tanulmányaitok során az egyetemi könyvtár végig támogat Benneteket a sikeres eredmények elérésében, éppen ezért érdemes már a kezdetekkor felfedeznetek a könyvtár által kínált szolgáltatásokat és lehetőségeket. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb tudnivalókat foglaltuk össze. „Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!” A teljes bejegyzés megtekintése
24 e-könyv az ünnepekre: Olvass, tanulj, kapcsolódj ki!
Kedves Olvasók!
A karácsony közeledtével talán mindannyiunknak lesz egy kis ideje elcsendesedni és kikapcsolódni. Ebben az időszakban szeretnénk megszólítani mindazokat, akik a pihenést a tudásuk gyarapítására, látókörük szélesítésére és olvasásra szeretnék felhasználni.
Vegyes témakörökből állítottunk össze egy huszonnégy könyvet tartalmazó e-könyv válogatást, hogy mindenki megtalálhassa az érdeklődési körének leginkább megfelelő olvasmányokat.
„24 e-könyv az ünnepekre: Olvass, tanulj, kapcsolódj ki!” A teljes bejegyzés megtekintése
Nyári könyvajánló
Itt a nyár, a hosszú esték, pihenések és szabadságok ideje. Sokan szeretnének elmerülni egy jó könyvben, de nincs ötletük, vagy inspirációra van szükségük, hogy milyen olvasmányt válasszanak a szünidő alatt. Szeretnénk ajánlani néhány érdekes könyvet a vízpart mellé, amíg könyvtári egységeink zárva tartanak.
E-eszközök kölcsönzése a könyvtárban
A digitális formában elérhető könyvek, azaz más néven az e-könyvek, ma már nem számítanak újdonságnak, sőt a kényelem és a környezettudatosság fontossága miatt igen népszerűek az olvasók körében.
Széles körű tartalomelérést biztosítanak az e-könyvek a felhasználó számára, hiszen egyre több az olyan eszköz, amelyen az e-könyvek olvashatók. Az okostelefonok, tabletek, e-könyv olvasók, és a számítógépek méreteikben, hordozhatóságukban és funkcionalitásukban kínálnak testreszabott lehetőségeket a változatos olvasói igényeknek megfelelően.
„E-eszközök kölcsönzése a könyvtárban” A teljes bejegyzés megtekintése
Nyári e-könyv ajánló
Könyvtári egységeink zárvatartási ideje alatt sem maradsz hűsítő olvasmány nélkül a nyári melegben.
Online megoldásainkkal kényelmesen otthonról, vagy akár a nyaralás helyszínéről is elérhetők újdonságaink, hogy ne maradj tudományos olvasnivaló nélkül a legforróbb nyári időszakban sem!
Nézd át ajánlónkat és kapcsolódj ki velünk!
Fedezd fel a könyvtár világát!
Ismét beköszöntött az ősz, kezdetét vette az új tanév! Ezzel a blogbejegyzéssel szeretnénk köszönteni az egyetemi hallgatókat és egy kis segítséget nyújtani a könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Arra biztatunk, hogy ne halogasd a könyvtár felfedezését, mert minél előbb ismered meg az épületeinket, szolgáltatásainkat és minél előbb fedezed fel a tanulmányaid során sűrűn látogatott polcsorokat, annál könnyebb lesz teljesíteni a féléveket egymás után. „Fedezd fel a könyvtár világát!” A teljes bejegyzés megtekintése
Impresszió – fény, festék, figyelem
A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 2. emeletén az impresszionizmus irányzatához kapcsolódó könyvajánlót fedezhetnek fel a könyvtárba látogató olvasók.
Természetről természetesen a természetben. Az impresszionista festők úttörő módon örökítették meg a látottakat, a fény, árnyék, színek és formák keltette spontán benyomás köszön vissza a vásznakon. A valóság hű tükrözése helyett az érzéseket, az impressziót ragadták meg. „Impresszió – fény, festék, figyelem” A teljes bejegyzés megtekintése
Köszöntünk a PTE-n, gyere, és ismerd meg a könyvtárat!
Kedves egyetemi hallgató! Ez az ősz különleges a számodra, hiszen egyetemista lettél. Miután felfedezted a várost és az egyetemet, érdemes megismerned a könyvtárat is, hiszen itt a tanulmányaidhoz elengedhetetlen információforrások – a könyvek és az adatbázisok – mellett számos tanulást segítő szolgáltatást vehetsz igénybe.
Ez a blogbejegyzés útmutatót kíván adni az egyetem új hallgatóinak, hogy ne érezzék magukat elveszve a könyvtár szolgáltatásai között.
„Köszöntünk a PTE-n, gyere, és ismerd meg a könyvtárat!” A teljes bejegyzés megtekintése
Elérhető könyvtári szolgáltatások PTE hallgatóknak 5 pontban
Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét, hogy a 484/2020. (XI. 10.) sz., illetve az 505/2020. (XI. 17.) sz. Kormányrendelet értelmében – a veszélyhelyzetre való tekintettel – a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont teljes hálózata – a Tudásközpont és kari könyvtári egységek – 2020. november 11-től 2020. december 11-ig bezárnak. – olvasható a könyvtár honlapján.
Jó hír azonban, hogy a könyvtár számos szolgáltatást és segítséget tud nyújtani ebben az időszakban is a hallgatók részére.
„Elérhető könyvtári szolgáltatások PTE hallgatóknak 5 pontban” A teljes bejegyzés megtekintése
