Egy könyvtár, amely sosem halt meg igazán
I.e. 48-ban, Julius Caesar egyiptomi hadjárata során tűz ütött ki Alexandria kikötőjében. A lángok – a legenda szerint – elérték a világ legnagyobb könyvtárát és elhamvasztottak közel félmillió tekercset: Arisztotelész elveszett dialógusait, régen feledésbe merült drámákat, csillagászati megfigyeléseket, orvosi leírásokat. Egy egész civilizáció gondolkodásának töredékei semmisültek meg egyetlen éjszaka alatt. Vagy mégsem egészen így történt? A modern tudomány árnyaltabb képet fest: az alexandriai könyvtár valójában fokozatosan hanyatlott, több évszázad alatt, nem egyetlen katasztrofális pillanatban. De a legenda mégis igazat mond valamiről: az, amit egyszer elveszítünk, ritkán tér vissza. A tudás törékenységének nincs jobb metaforája egy lángoló könyvtárnál.
Kétezer évvel később könyvtárosként egy olyan pillanatban dolgozunk, amelyet a jövő – ha szerencsések vagyunk – az emlékezet nagy fordulópontjaként fog azonosítani. Ha nem vagyunk szerencsések, a „digitális sötét kor” egyik névtelen fejezetének.
A régész kérdése
Képzeljünk el egy régészt 3000 év múlva. Mit talál belőlünk?
A régészet mindig töredékekből dolgozik. Nem azt rekonstruálja, ami volt, hanem azt, ami fennmaradt – és a kettő között óriási a különbség. Az i.e. 3. évezredbeli mezopotámiai agyagtáblák azért maradtak ránk, mert a könyvtárakat elpusztító tűzvészek paradox módon kiégették és megkeményítették az agyagot. Az egyiptomi papiruszok a száraz, sivatagi klíma miatt maradtak meg – ugyanezek a nedves európai talajban évszázadok alatt fokozatosan lebomlottak volna. A középkori kódexek egy részét azért másolták újra és újra, mert szerzetesek generációi úgy döntöttek, hogy érdemes átmenekíteni a következő korra.
A fennmaradás sosem volt természetes. Mindig aktív döntés eredménye volt – akár tudatos, akár véletlen.
Digitális civilizációnk ezzel szemben egyszerre termeli a történelem legnagyobb adatmennyiségét és hozza létre a legsebezhetőbb emlékezeti infrastruktúrát. Vint Cerf, az internet egyik megalkotója, már 2015-ben figyelmeztetett arra a jelenségre, amelyet „digitális sötét kornak” nevezett:
A 21. században keletkező dokumentumok, képek, videók, levelezések nagy része elveszhet, mert a szoftverek, fájlformátumok és hardverek gyorsabban avulnak el, mint ahogyan az utókor számára meg tudnánk őrizni őket.
Egy 1990-es WordPerfect-fájl ma már nem feltétlenül nyitható meg közvetlenül a modern szövegszerkesztőkben, sok esetben csak konvertálással vagy speciális eszközökkel érhető el. Vajon húsz év múlva visszaolvashatók lesznek-e a mai DOCX-fájlok? Egy Spotify-lejátszási lista, egy törölt Instagram-poszt, egy lejárt felhőtárhely-fiók – mindez a jövő régésze számára ugyanolyan hozzáférhetetlen lesz, mint számunkra egy kiégetett asszír agyagtábla.
Alexandria nem egyszer égett le
Az alexandriai könyvtár pusztulásának valódi tanulsága nem a tűz, hanem a folyamat. A könyvtár valójában több száz éven át hanyatlott: a politikai érdektelenség, a finanszírozás elapadása és a birodalom súlypontjának eltolódása mind hozzájárultak ahhoz, hogy ami egykor a mediterrán világ szellemi központja volt, fokozatosan elveszítse jelentőségét és állományát.
A modern analógiák kísértetiesen ismerősek. A GeoCities – a korai internet egyik legfontosabb közösségi tere, ahol az első generáció megtanulta, hogy mit jelent nyilvánosan önmagadat megosztani – 2009-ben megszűnt. Közel 40 millió weboldal, egy egész digitális szubkultúra tűnt el egyik napról a másikra, mert a szolgáltatás fenntartását már nem tartották indokoltnak. A Yahoo Answers 2021-es bezárásakor egy egész generáció kérdés-válasz kultúrája ment vele – az a megmentett töredék, amely ma hozzáférhető, kizárólag az Internet Archive tevékenységének köszönhető.
A kulturális emlékezet ma nem a látványos pusztítások, hanem prózaibb, technikai és gazdasági folyamatok miatt kerül veszélybe: a szerverfenntartás költségei, a formátumok elavulása és az üzleti modellek változása miatt. Az eredmény mégis ugyanaz lehet.
Mit ment meg a könyvtár – és hogyan?
A könyvtárak az emberi civilizáció legrégebbi és legmegbízhatóbb memóriarendszerei. Nem véletlenül: az intézményes megőrzés logikája éppen az, hogy a fennmaradás ne függjön egyetlen személy döntésétől, egyetlen épület sorsától, egyetlen korszak érdeklődésétől.
Az ókori Ninive könyvtára – Assur-bán-apli asszír király i. e. 7. századi gyűjteménye – több mint 30 000 agyagtáblán őrizte a kor tudásának javát. Azért maradt fenn, mert az agyagtáblák fizikailag stabil adathordozók, és mert a könyvtár intézményes keretek között működött. Az Ebers-papirusz, az ókori Egyiptom egyik legfontosabb orvosi szövege, azért maradt ránk, mert valamikor úgy döntöttek, hogy érdemes megőrizni. A Bodleian Library Oxfordban ma is több mint 13 millió kötet fölött őrködik, mert 1602-es alapítása óta megszakítás nélkül működik.
A folyamatosság a kulcs. Nem egyetlen tökéletes megőrzési pillanat, hanem az újra és újra meghozott döntés: ez megőrzendő.
A digitális korban ez a feladat jóval összetettebbé vált, hiszen nem elég egyszerűen elmenteni valamit. Folyamatosan gondoskodni kell arról, hogy az adathordozók még elavulásuk előtt lecserélődjenek, a fájlformátumok időben migrálódjanak, és megmaradjanak azok a metaadatok is, amelyek nélkül a tartalom később értelmezhetetlenné válhat.
A digitális adatvesztés legkézenfekvőbb oka valóban a technológiai avulás, de korántsem az egyetlen. Az adatok döntő többsége ma már nem fizikai adathordozókon, hanem felhőalapú infrastruktúrákban létezik, ahol a veszélyek természete is megváltozott. A fenyegetést gyakran nem az eszközök elhasználódása, hanem a karbantartás elmaradása, egy szolgáltató üzleti döntése vagy akár egy geopolitikai konfliktus következményei jelentik.
A szakma egyik válasza erre a kihívásra az úgynevezett 3-2-1 mentési szabály: legalább három példány, legalább kétféle tárolón, amelyből legalább egy fizikailag elkülönített helyen – másik épületben, városban, vagy akár országban – helyezkedik el.
Ehhez társul a formátummigráció kihívása: sokszor nem elegendő egyetlen fájlt megőrizni, hanem azt a teljes szoftveres környezetet is, amelyben a tartalom létrejött és értelmezhető, ez pedig komoly erőforrásokat igényel. A digitális megőrzés tehát nem egyszeri archiválás, hanem folyamatos, tudatos és sokrétegű gondoskodás.
A nyílt tudomány mint emlékezeti infrastruktúra
Az alapelv egyszerű: ahol az jogilag, etikailag és szakmailag lehetséges, ott a kutatási adatoknak, módszereknek és publikációknak mindenki számára hozzáférhetőnek és hosszú távon megőrizhetőnek kell lenniük.
A FAIR-elvek (Findable – megtalálható, Accessible – hozzáférhető, Interoperable – együttműködőképes, Reusable – újrafelhasználható) nemcsak a tudományos reprodukálhatóságot szolgálják. Egy FAIR-elvek szerint dokumentált és tárolt adatbázis az utókor számára is értelmezhető kontextust hagy maga után, szemben egy zárt, proprietáris rendszerben őrzött, metaadatok nélküli fájlhalmazzal, amely 30 év múlva nagy valószínűséggel már olvashatatlan lesz.
A lineáris B írás megfejtése – amelyet Michael Ventris végzett el 1952-ben – megmutatta, hogy egy civilizáció emlékezete túlélheti magát a civilizációt, ha az információ megfelelő hordozón és kontextussal rögzül. A mükénéi görög táblácskák azért adtak elegendő támpontot számára, mert gazdasági nyilvántartások voltak: ismétlődő struktúrákkal, felismerhető mintákkal, kontextuális következetességgel. Kutatási adataink akkor lesznek értelmezhetők a jövő számára, ha hasonlóan strukturáltak, dokumentáltak és hozzáférhetők.
A PTE könyvtár szerepe: időkapszula-készítők Pécsett
A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont ebben a tudásmegőrző munkában vesz részt, sokszor láthatatlanul, a háttérből, de annál tartósabb hatással.
DOI-iroda
A tartós azonosítók – DOI, ORCID – a digitális megőrzés alapkövei. Egy URL megváltozhat, egy platform megszűnhet, de egy jól karbantartott DOI-azonosító akkor is a megfelelő tartalomra mutat, ha az eredeti weboldal eltűnt. Könyvtárunk DOI-irodája a CrossRef ügynökséggel szerződéses partnerként biztosít ilyen azonosítókat az egyetemi kiadványoknak: folyóiratoknak, könyveknek, konferenciaközleményeknek. A könyvtár a szerzők tudományos publikációs tevékenységét támogatja azáltal, hogy munkájukat megtalálhatóvá és idézhetővé teszi most és a jövő számára is.
Pécsi Egyetemi Archívum (PEA)
A DOI-val ellátott kiadványok intézményileg gondozott repozitóriumban, a Pécsi Egyetemi Archívumban (PEA) is elhelyezésre kerülnek, amely stabil, kereshető és intézményileg védett „digitális agyagtáblaként” hosszú távú elérhetőséget és szabványos protokollokon alapuló metaadat-szolgáltatást biztosít.
Egyetemi folyóiratplatform
A PTE Journals címen elérhető, OJS-alapú platform ingyenes és professzionális megoldásokat kínál tudományos folyóiratok számára. Segítségével a teljes kiadási folyamat – a kéziratok beküldésétől a publikálásig – egyetlen felületen kezelhető. A platform funkcióinak és a DOI-azonosítók használatának köszönhetően a megjelent cikkek könnyebben bekerülhetnek az indexelő adatbázisokba, ezáltal szélesebb körben válhatnak megtalálhatóvá és elérhetővé. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a folyóiratok hatékonyabban kapcsolódjanak be a nemzetközi tudományos kommunikációba.
Miért fontos az ISBN?
Az ISBN egy nemzetközi, egyedi azonosító, amely egy könyv vagy könyv jellegű kiadvány konkrét kiadását azonosítja. Segíti a könyvek nyilvántartását, a könyvtári feldolgozást, a terjesztést és a hivatkozást.
ISBN igényelhető nyomtatott és elektronikus könyvekre, hangoskönyvekre és térképekre is. Fontos, hogy minden eltérő kiadási forma (például nyomtatott, PDF vagy EPUB) külön ISBN-t kap. Az időszaki kiadványokat ISSN, a kottákat pedig ISMN azonosítja.
Digitalizálás
A könyvtár digitalizálási tevékenységét állományvédelmi szempontok és felhasználói igények vezérlik: analóg dokumentumok és gyűjteményi tételek kerülnek digitális formába a hosszú távú megőrzés érdekében, valamint azért, hogy az eredetileg csak helyben elérhető anyagok nyitottá, kereshetővé és idézhetővé váljanak.
A digitalizálás a régész munkájának inverze: nem a töredékekből rekonstruálja az egészet, hanem az egészet menti át, mielőtt töredékké válna. Azonban a digitalizálás önmagában még nem megőrzés: a létrehozott digitális objektumok csak akkor maradnak hosszú távon hozzáférhetők, ha megfelelő archiválási, feltárási és migrációs folyamatok kísérik őket.
Mit tehet a kutató?
A digitális emlékezet megőrzése nemcsak könyvtáros feladat. A kutatói láthatóság növeléséhez fontos:
- Állandó azonosítók (pl. DOI és ORCID) használata, amelyek a tudományos művek és szerzők egyértelmű, tartós azonosítását teszik lehetővé. A DOI a publikációt, az ORCID a szerzőt azonosítja, függetlenül a platform-, URL- vagy intézményváltozásoktól.
- Repozitóriumokban való elhelyezés – Zenodo, intézményi repozitóriumok, MTMT – illetve európai nyílt hozzáférésű portálokban való megjelenés – OpenAIRE – amelyek hosszú távú fenntartásra terveztek.
- Adatkezelési tervek készítése, amelyek nem utólag, hanem már a kutatás tervezésekor rögzítik, hogy mi hogyan lesz megőrzött és hozzáférhető, minél szélesebb rétegek számára. A jövőbeni olvashatóság mellett az is szempont, hogy minél szélesebb rétegek férjenek hozzá és használhassák a fájlokat.
Minden ilyen döntés egy kis biztosítékot jelent. Egy agyagtábla a „digitális tűz” ellen.
Az alexandriai örökség
Alexandria ma is él – nem az eredeti épületben, hanem az eszméjében. A 2002-ben megnyílt Bibliotheca Alexandrina az eredeti helyszínen áll, és tudatosan vállalja az örökséget: nemcsak könyvtár, hanem az internet archiválásának egyik globális szereplője is.
Mi, könyvtárosok és kutatók, minden egyes alkalommal, amikor egy publikációt nyíltan elhelyezünk, egy adatbázist FAIR-elvek szerint dokumentálunk vagy egy régi dokumentumot digitalizálunk, ugyanazt tesszük, amit az alexandriai írástudók tettek: kiválasztjuk, mi az, amit érdemes átmenteni a következő korra.
Nem tudhatjuk, mi fog fennmaradni, de azt igen, mik azok, amelyek nélkül biztosan nem marad semmi: tudatos döntések, intézményi gondoskodás, és az a meggyőződés, hogy a jövőnek joga van megismerni a múltját.
Ajánlott irodalom és források
Alexandria és a könyvtárak történeti szerepe
- MacLeod, R. (szerk., 2000). The Library of Alexandria: Centre of Learning in the Ancient World. I. B. Tauris
- Casson, L. (2001). Libraries in the Ancient World. Yale University Press
- Canfora, L. (1990). The Vanished Library: A Wonder of the Ancient World. University of California Press
Digitális megőrzés és a „digitális sötét kor”
- Cerf, V. (2015). Google’s Vint Cerf warns of ‘Digital Dark Ages’. BBC News, 2015. február 13.
- Kuny, T. (1997). A Digital Dark Ages? Challenges in the Preservation of Electronic Information. IFLA General Conference Proceedings
- Mayer-Schönberger, V. (2009). Delete: The Virtue of Forgetting in the Digital Age. Princeton University Press
Open science és FAIR-elvek
- Wilkinson, M. D. et al. (2016). The FAIR Guiding Principles for scientific data management and stewardship. Scientific Data, 3, 160018. https://doi.org/10.1038/sdata.2016.18
- Koltay, T. (2016). Az adatközpontú tudományos kommunikáció és az adatmenedzsment. Könyvtári Figyelő, 62(1), 5–16
Régészet és az írás megfejtése
- Chadwick, J. (1958). The Decipherment of Linear B. Cambridge University Press
- Renfrew, C. & Bahn, P. (2016). Archaeology: Theories, Methods and Practice. Thames & Hudson
Intézményi és globális archívumok:
– Internet Archive
– Bibliotheca Alexandrina
– Europeana Foundation
– OpenAIRE
– UNESCO Digital Library
Leave a Reply