Itt a nyár, töltsd fel magad! – Regenerálódás tudatosan

Olvasási idő: 6 perc

Véget ért a vizsgaidőszak, és elkezdődött a nyári szünet. Bár ilyenkor sokan arra számítanak, hogy néhány nap pihenés után újra energikusnak érzik majd magukat, a valóság gyakran más: a félév végére felhalmozódott mentális és fizikai terhelés nem tűnik el egyik napról a másikra. Ha most nehezen veszed rá magad a programokra, vagy egyszerűen csak úgy érzed, hogy szükséged lenne egy kis szünetre, az teljesen természetes. A jó hír az, hogy a nyári időszak lehetőséget ad a valódi regenerálódásra. Ehhez azonban érdemes tudni, hogy a pihenés jóval többet jelent, mint hogy végre eleget alszol. „Itt a nyár, töltsd fel magad! – Regenerálódás tudatosan” A teljes bejegyzés megtekintése

Mit mesél rólunk a jövőnek a digitális lábnyomunk? 

Olvasási idő: 7 perc

Egy könyvtár, amely sosem halt meg igazán 

I.e. 48-ban, Julius Caesar egyiptomi hadjárata során tűz ütött ki Alexandria kikötőjében. A lángok – a legenda szerint – elérték a világ legnagyobb könyvtárát és elhamvasztottak közel félmillió tekercset: Arisztotelész elveszett dialógusait, régen feledésbe merült drámákat, csillagászati megfigyeléseket, orvosi leírásokat. Egy egész civilizáció gondolkodásának töredékei semmisültek meg egyetlen éjszaka alatt. Vagy mégsem egészen így történt? A modern tudomány árnyaltabb képet fest: az alexandriai könyvtár valójában fokozatosan hanyatlott, több évszázad alatt, nem egyetlen katasztrofális pillanatban. De a legenda mégis igazat mond valamiről: az, amit egyszer elveszítünk, ritkán tér vissza. A tudás törékenységének nincs jobb metaforája egy lángoló könyvtárnál. 

„Mit mesél rólunk a jövőnek a digitális lábnyomunk? „ A teljes bejegyzés megtekintése

Hatékony jegyzetelési stílusok – 5 módszer, amit érdemes kipróbálni

Olvasási idő: 5 perc

A jegyzetelés minden tanulási folyamat alapvető eleme – legyen szó egyetemi órákról, vizsgafelkészülésről vagy szakmai képzésekről. A megfelelő technika kiválasztása nemcsak hatékonyabbá teszi a tanulást, hanem segít az információk rendszerezésében, mélyebb megértésében és hosszú távú megőrzésében isNézzük meg a legismertebb és leghatékonyabb jegyzetelési módszereket: mire valók, mikor érdemes használni őket, és miben különböznek egymástól 

„Hatékony jegyzetelési stílusok – 5 módszer, amit érdemes kipróbálni” A teljes bejegyzés megtekintése

Miért nehéz koncentrálni? – A dopamin által vezérelt jelen kihívásai

Olvasási idő: 7 perc

A koncentráció fenntartása napjainkban az egyik legnagyobb kihívássá vált, különösen akkor, amikor a tanulás, a munka és a folyamatosan jelen lévő digitális tér hatásai egyszerre érnek bennünket. Tapasztaltad már, hogy nehezen tudsz fókuszálni, könnyen elterelődik a figyelmed, vagy úgy érzed, tanulás közben nem fog az agyad? Ez nem gyengeség, és nem a teljesítőképességed hiánya: a modern környezet egyszerűen túl sok ingerrel áraszt el, amire az idegrendszer állandó alkalmazkodással próbál válaszolni. Ez a cikk abban segít, hogy megértsd, miért érzed gyakran, hogy nem tudsz figyelni, hogyan hat a digitális világ a tanulásodra, és milyen környezet teremti meg a hatékony fókusz feltételeit számodra. „Miért nehéz koncentrálni? – A dopamin által vezérelt jelen kihívásai” A teljes bejegyzés megtekintése

Nyugalom a káoszban – Stresszkezelési technikák hallgatóknak

Olvasási idő: 5 perc

A vizsgaidőszak mindig komoly mentális kihívás: a határidők, a megfelelési kényszer és a kialvatlanság együttese könnyen vezethet stresszhez. A stressz azonban nem mindig ellenségünk – bizonyos mértékben a teljesítmény fokozásában is segíthet. Ezt nevezzük eustressznek, ami motivál, energiát ad és serkenti a koncentrációt. Amikor viszont a nyomás meghaladja a megküzdési képességeinket, distresszről beszélünk, ami feszültséget, kimerültséget és szorongást okozhat. Éppen ezért létfontosságú felismerni, hogy időben tehessünk a mentális egyensúlyunkért.

„Nyugalom a káoszban – Stresszkezelési technikák hallgatóknak” A teljes bejegyzés megtekintése

Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!

Olvasási idő: 4 perc

Ebben a blogbejegyzésben a Pécsi Tudományegyetem elsőéves hallgatói számára szeretnénk bemutatni a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont szolgáltatásait. 

A tanulmányaitok során az egyetemi könyvtár végig támogat Benneteket a sikeres eredmények elérésében, éppen ezért érdemes már a kezdetekkor felfedeznetek a könyvtár által kínált szolgáltatásokat és lehetőségeket. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb tudnivalókat foglaltuk össze.  „Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!” A teljes bejegyzés megtekintése

Post-exam blues – Levizsgáztál, és mégis üresnek érzed magad?

Olvasási idő: 3 perc

Megírtad az utolsó ZH-t, letudtad a prezentációkat, és végre az utolsó vizsgán is túl vagy. Most jöhetne a jól megérdemelt pihenés, a szabadság, a nyári élmények, de valahogy mégsem úgy érzed magad, mint ahogyan azt elképzelted. Talán fáradt vagy, kedvetlen, motiválatlan vagy csak egyszerűen „üres”. Ha ismerős ez az érzés, ne aggódj, nem vagy vele egyedül! Amit érzel, az nagy valószínűséggel a post-exam blues – és hidd el, teljesen normális!

„Post-exam blues – Levizsgáztál, és mégis üresnek érzed magad?” A teljes bejegyzés megtekintése

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑