Az ajándék könyvek útja

Olvasási idő: 3 perc

A Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Pécs három könyvtárának, a Csorba Győző Könyvtárnak, a PTE Központi Könyvtárnak, illetve a PTE Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárnak az összeolvadásából jött létre 2010-ben. A látogatók számára mindezek a gyűjtemények egyetlen könyvtárat jelentenek, hiszen a különböző könyvtárakból érkező könyvek közös polcokon helyezkednek el.
A beszerzési politika kialakításánál alapul vettük a könyvtárak korábban megfogalmazott gyűjtőköri prioritásait, így a gyarapítási döntéseket komplex szempontrendszer figyelembevételével hozzuk meg. Tehát amit vásárolunk vagy ajándékba kapunk, azokról is folyamatosan egyeztetünk a Tudásközpont, illetve a hálózataink könyvtáraival.

“Az ajándék könyvek útja” A teljes bejegyzés megtekintése

Vizsgafelkészülés, szakirodalom gyűjtés? Idén máshogy fogom csinálni!

Olvasási idő: 3 percSzóval megfogadtad, hogy idén máshogy fogod csinálni? Búcsút akarsz mondani az idegeskedésnek, a gyomorgörcsnek? Nem az utolsó, vagy az utolsó utáni pillanatban állsz neki szakirodalmat gyűjteni a beadandóhoz vagy a szakdolgozathoz? Íme, nyolc segítő kérdés és válasz az első lépésekhez!

“Vizsgafelkészülés, szakirodalom gyűjtés? Idén máshogy fogom csinálni!” A teljes bejegyzés megtekintése

4 in 1 adatbázis, amit érdemes megnézned, ha közgazdásznak készülsz

Olvasási idő: 3 perc

Tavaly 27 162 alkalommal nyitották meg a könyvtári adatbázis portál oldalát, melyen több mint száz, a tanuláshoz, kutatáshoz megkerülhetetlen magyar és nemzetközi folyóiratot és e-könyvet tartalmazó adatbázishoz biztosítunk hozzáférést, proxy szolgáltatásunkon keresztül akár otthonról is. “4 in 1 adatbázis, amit érdemes megnézned, ha közgazdásznak készülsz” A teljes bejegyzés megtekintése

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑