TOKIÓ 2020 – Érdekességek az Olimpiáról

Olvasási idő: 6 perc

„Citius, Altius, Fortius”

„Gyorsabban, magasabbra, erősebben!”

A 2020-as évre tervezett, azonban 2021-ben megrendezésre kerülő olimpia még el sem kezdődött, de már így is biztosan kiemelkedik a versenyek közül, hiszen több szempontból is „elsőnek” tekinthető.

A 2020-as év terveit minden szempontból felülírta a koronavírus járvány. Az eddig csak filmekben látott jelenetek hirtelen valósággá váltak és olyan fordulatot vett az életünk, amire nem voltunk felkészülve. A 2020-as évre tervezett labdarúgó-Európa-bajnokság és a XXXII. Nyári Olimpiai Játékok szervezői egyaránt bejelentették márciusban, hogy elhalasztják egy évvel a sporteseményeket.

Ezzel a 2020-as tokiói olimpia lett az első, amit elhalasztottak. A történelem során eddig ilyen még nem volt, sőt összesen 3 nyári és 2 téli olimpia maradt el, melyek okai a világháborúkhoz köthetőek.

Az elmaradt olimpiák sorrendben:

  • 1916-os Nyári Olimpia – Berlin, Németország
  • 1940-es Nyári Olimpia – Tokió, Japán és Helsinki, Finnország
  • 1940-es Téli Olimpia – Garmisch-Partenkirchen, Németország
  • 1944-es Nyári Olimpia – London, Egyesült Királyság
  • 1944-es Téli Olimpia – Crotina d’Ampezzo, Olaszország

További érdekesség, hogy akár csak a labdarúgó-Európa-bajnokság, úgy az olimpia esetében is megtartották a „2020” elnevezést, azaz nem változtatták meg a logókban az évszámot.

Mindemellett érdemes azt is megjegyezni, hogy ez lesz az első olyan olimpia, amit páratlan évben rendeznek meg.

Kép forrása: sportmonitor.info

Az olimpia 2021. július 23-i Nyitóünnepséggel kezdődik és augusztus 8-ig tart, azonban már július 21-én elrajtol a program, méghozzá a női softballosok és a női labdarúgók csoportmeccseivel.

A nyitóünnepségen Cseh László, úszó és Mohamed Aida, vívó viszik majd a magyar zászlót. Ez az olimpia ebben is különleges, hiszen most lesz példa először arra, hogy minden ország egy-egy női és férfi sportolója együtt viszik nemzetük lobogóját.

A globális sporteseményen öt új sportág versenyzőinek is szurkolhatunk, így a baseball/softball, karate, szörf, gördeszka és sportmászás indulói is dobogóra állhatnak ezen a rendhagyó eseményen.

Az újonnan elismert olimpiai sportágak közül Magyarország karatéban és szörfben képviselteti magát.

Kép forrása: pixabay.com

Idén érdemes lesz néznünk a férfi tollaslabda versenyeket is, hiszen magyar versenyző még nem szerepelt korábban ebben a versenyszámban, idén azonban Krausz Gergely ott lesz az ötkarikás játékokon. A női versenyzők között pedig Sárosi Laurának szurkolhatunk.

A világjárvány következtében idén nem lehetnek külföldi szurkolók a versenyeken, mely szintén rendhagyónak számít.

A tokiói olimpiát a fenntarthatóság és környezetvédelem jegyében tervezték és készülnek lebonyolítani, melyhez társul a japánok technológiai tudása. Így nem meglepő, hogy számos újítással találkozhatunk a rendezvény minden területén.

Az érmektől kezdve, a pódiumokon át az ágyakig, minden az újrahasznosítás jegyében készült.

Íme néhány információ ezzel kapcsolatban:

  1. Origami ágy

A sportolók kartonpapírból készült ágyakban alszanak, melyből 18 000 készült az olimpiára és 8000 a paralimpiára. Arra is ügyeltek, hogy a jó alvást biztosító matracok is olyan anyagból készüljenek, melyek nagy része újrahasznosítható lesz majd műanyag termékek gyártásához.

  1. Pódiumok mosószeres flakonokból

Körülbelül 400 000 mosószeres flakont gyűjtöttek össze a szervezők, melyekből az eredményhirdetéshez szükséges pódiumokat készítették el.

  1. Érmek mobiltelefonokból

 A „Tokyo 2020 Medal Project” keretében két év alatt 78 985 tonnányi használt mobiltelefont és egyéb elektronikai eszközt gyűjtöttek össze. Az ezekből kinyert fémből készült el 5000 darab olimpiai és paralimpiai érem. Az aranyérmek 93,7%-ban, az ezüstérmek 85,4%-ban, míg a bronzérmek 100%-ban tartamaznak újrahasznosított anyagokat.

  1. Technológia

Az idei olimpia technológiai szempontból is úttörőnek ígérkezik. Számos olyan eszközzel készülnek, melyek gördülékenyebbé teszik a lebonyolítást.

A sportolók találkozhatnak majd önvezető autókkal, arcfelismerő rendszerekkel, illetve a Toyota és Panasonic által fejlesztett robotokkal is.

A Toyota kifejlesztette az olimpiai kabala robot verzióját, aki majd üdvözli a sportolókat, valamint értelmezve a karmozdulatokat visszacsatolást is ad rá. Ez még nem minden, ugyanis a fejére helyezett kamerával felismeri a környezetében tartózkodókat és különböző érzelmeket fejez ki a szemével.

A T-HR3, humanoid robot segítségével a távolban lévő szurkolók is kapcsolatot tudnak létesíteni a sportolókkal, ugyanis képes lesz szinte valós időben lemásolni a kabala robot mozdulatait.

Így akár a szurkolók pacsizhatnak is a sportolókkal a robotok segítségével.

Kép forrása: pixabay.com

T-TR1, távoli helyszínen lévő kommunikációs robot lehetővé teszi, hogy a távolban lévő szurkoló „ott legyen” a sporteseményeken, ugyanis a szinte életnagyságú kivetítőn megjeleníthető a képe, a roboton lévő kamera segítségével, pedig látja a sporteseményt, valamint lehetőség van a két helyszín közötti kommunikációra is.

A HSR (embert segítő robot) elsősorban a kerekesszékes nézők segítésére és kiszolgálására jött létre, míg a DSR (szállítást segítő robot) pedig az ételek és egyéb termékek mozgatását szolgálja, melyeket az erre kijelölt tableten lehet megrendelni.

Az FSR, pályán segítő robot segítségével időt és munkaerőt spórolnak az egyes dobósportoknál, ahol ezek az önjáró robotok szedik össze a sporteszközöket.

Az olimpia és paralimpia kabalája

A kabalákat japán iskolások választották ki, akik a 2 042 pályaműből kijelölt három közül szavazták meg az általuk legjobbnak vélt robot-figurákat. A nyertes pályamű tervezője a 43 éves fukuokai dizájner, Ryo Taniguchi.

Az olimpia kabalája kék színű és a Miraitowa nevet kapta, mely a „mirai”, azaz jövő és a „towa”, vagyis örökség szavakból tevődik össze. Tehát a figura neve is megtestesíti mindazt, amit az idei olimpia is képvisel, vagyis az örökség, a hagyományok és a jövő innovációjának együttesét. A kabala színeiben visszaköszön az olimpia logójának indígókék kockás mintája, másnéven „ichimatsu moyo”.

A paralimpia kabalája Someity, aki nevét a Someyoshino cseresznyafa- fajtáról kapta és ez színeiben is tükröződik.

A kabalák különleges szuperképességekkel is rendelkeznek.

Míg Miraitowa egyik pillanatról a másikra bárhová el tud jutni, addig Someity telepatikusan tud üzeneteket küldeni és fogadni az arcán lévő szenzorok segítségével.

Miraitowa személyiségét az erős igazságérzet jellemzi, valamint a hagyományok tiszteletén alapuló innovatív ötletekre támaszkodik, melyhez sportos külső társul. Someity csendesebb személyiség, azonban hatalmas mentális és fizikai erőt képvisel, mely a parasportolókat is jellemzi.

Kép forrása: olimpia.hu

A magyar csapat ruhája a Nyitóünnepségen

A magyar csapat formaruháját a NUBU divatcég készítette. A ruhában ötvöződik a magyar identitás és a márka a kimonós jegyekkel, mellyel a szervező ország iránti tiszteletünket fejezzük ki. A ruhák biopamutból és újrahasznosítható anyagokból készültek, ezzel is ügyelve a fenntarthatóságra.

Kép forrása: olimpia.hu

Magyarock

A Magyar Olimpiai Csapat márkája, mely nem csak a sportolókat, hanem a szurkolókat is jelképezi együtt, egy közösségként. Sportolóink ebben a formaruhában indultak el Tokióba és ezekben a sport- és formaruhákban fognak megjelenni az olimpiai versenyszámok során.

A Pöttyös az igazi

A Magyarock a túró rudi egyedi csomagolásán is visszaköszön, hiszen az idei évben is szurkolói kártya jár az édesség mellé. Összesen 176 féle kártya gyűjthető, mely szám megegyezik a jelenlegi magyar nyári olimpiai aranyérmek számával. A kártyák három kategóriában (reménységek, olimpikonok, legendák) sorolva mutatja be sportolóinkat.

Pécsiek az olimpián

Kép forrása: pixabay.com

Az idei olimpián is több pécsinek szurkolhatunk, köztük a helyi születésű úszóknak, Hosszú Katinkának, Jakabos Zsuzsannának és Biczó Bencének, valamint a szintén úszó, egykori PTE hallgatónak, Kenderesi Tamásnak.  De ott lesz az olimpián Bicsák Bence is, a PTE hallgatója, az ország egyik legsikeresebb triatlonistája is.

A paralimpián részt vesz az egykor Pécsen élő, kétszeres paralimpiai győztes úszó, Pásztory Dóra.

A sportolókon kívül egyéb pécsi vonatkozása is van az idei olimpiának, ugyanis a pécsi általános iskolások által készített lámpások között haladt végig az olimpiai láng Kórijama városában, valamint az alkotások szerepet kaptak az ottani Lámpások Fesztiválján is. Az Esztergár Lajos Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, valamint a Murál Morál Egyesület közös nyári táborában készített tíz lámpás a Pécsről származó Palanovics Norbertnek, Magyarország tokiói nagykövetének közbenjárásával jutottak el a fesztiválra.

Kép forrása: pixabay.com

Július 23-án helyi idő szerint 20:00 órakor, míg magyar idő szerint 13:00 órakor kezdetét veszi a nyitóünnepséggel a XXXII. Nyári Olimpiai Játékok.

 

 

Szurkoljunk együtt sportolóinknak!

#magyarock #mivagyunk

 

Források:

  1. https://www.eurosport.hu/olimpiai-jatekok/idopontok-program-sztarok-ime-a-tokioi-olimpia-menetrendje_sto8211227/story.shtml
  2. https://pecsistop.hu/regio/pecsi-lampionok-eltt-haladt-el-az-olimpiai-lang/508269
  3. http://olimpia.hu/krausz-gergely-az-olimpiak-tortenetenek-elso-magyar-ferfi-tollaslabdazo-induloja
  4. http://olimpia.hu/a-nubu-keszitheti-a-tokioi-olimpiara-es-paralimpiara-a-magyarok-formaruhajat
  5. https://hu.euronews.com/2016/08/05/tudta-erdekes-tenyek-az-olimpiai-jatekokrol
  6. https://ripost.hu/sport/tokioi-kulonlegessegek-hat-honap-mulva-rajtol-az-olimpia-2255828/
  7. https://magyarock.hu/tokioi-olimpiai-innovacios-kisokos-100-nap-a-rajtig/
  8. http://olimpia.hu/nagy-lepesek-egy-fenntarthato-olimpia-fele
  9. http://olimpia.hu/magyar-csapat-14
  10. https://toyotabuda.hu/robotok-soraval-tamogatja-a-toyota-a-tokioi-olimpia-megrendezeset/
  11. http://olimpia.hu/debutaltak-a-tokioi-szuperhosok-bejelentettek-a-2020-as-olimpia-kabalainak-nevet
  12. http://www.ttk.pte.hu/hirek/kenderesi-tamas-bronzermes-a-rovid-palyas-uszo-europa-bajnoksagon-171218
  13. https://www.pottyos.hu/igazibuszkesegek/
  14. https://magyarock.hu/dresscode-magyarock/

Borítókép forrása: pixabay.com

 

Leave a Reply

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑