„A könyvtárost kérdeztük” című blogsorozatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk a nyugdíjba vonuló kollégáinkat. Ezzel egyrészt a köszönetünket fejezzük ki a sokéves munkájukért, valamint lehetőséget adunk arra, hogy az olvasók is jobban megismerjék a búcsúzó könyvtárosokat, akikkel biztosan ők is sokszor találkoztak a könyvtári látogatások során.
Tancz Csillával, a Kultúratudomány, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Könyvtárának könyvtárvezetőjével beszélgettünk, aki 37 évet dolgozott nálunk.
Mióta dolgozol a könyvtárban, hány évet töltöttél itt? 
A könyvtáros pályámat 1981. július 1-jén kezdtem a Tolna Megyei Könyvtárban. Módszertanos könyvtáros voltam, jártam a vidéki könyvtárakat. Szakfelügyeleti ellenőrzéseim anyagai az akkori helyi szakmai sajtóban is megjelentek. Három év után 1983. december 1-jétől kerültem át a Kaposvári Tanítóképző Szekszárdi Kihelyezett Karára. Az eltelt 37 évben az intézmény sok átalakuláson ment keresztül, és a feladatai, funkciói is megváltoztak. Szakmai életutam együtt változott az intézmény életével. Szívügyem volt a könyvtárosi munka.
Gyors számítás szerint több mint fél életemet a könyvtárban töltöttem.
Miért választottad a könyvtáros hivatást?
Pályaválasztásom félig a véletlenen múlt. Azt is mondhatnám, hogy nem én választottam a szakmát, hanem a szakma választott engem. Annak idején nagyon nehéz volt felsőoktatási intézménybe bekerülni. Én a történelmet nagyon szerettem, és ahhoz kerestem egy szakpárt. Szombathelyen volt könyvtár-történelem szakos képzés, ezért oda jelentkeztem. Nehéz volt bekerülni abban az évben, hiszen nyolcszoros túljelentkezés volt. Szombathelyen könyvtár szakosnak lenni elköteleződést jelentett. A képzés végére ez az elköteleződés elhatározássá érett bennünk. Mindannyian tudtuk, hogy könyvtárosként fogunk dolgozni. 1981-ben tehát könyvtárosként helyezkedtem el. A könyvtár fogalmát és funkcióit ma már másként határozzuk meg.
Az eltelt 40 év hihetetlen fejlődését hozott a szakmában, és én részese lehettem ennek a nagyon innovatív és izgalmas folyamatnak.
Az elmúlt évtizedekben sokat tanultam, és egyre erősebben kötődtem a szakmámhoz.
Bemutatnád néhány mondatban a könyvtárat, ahol dolgoztál?
Igen, ezt a számvetést elvégeztem a kar 40 éves jubileuma alkalmából. Az összegző bemutatás megjelent a kar jubileumi évkönyvében.
Mi a legkedvesebb munkához, munkahelyhez kapcsolódó emléked?
Nagyon nehéz választani. Rengeteg emlékem van. Kettőt mesélnék el.
Nagyon sodró évek voltak az 1990-es évek. Ekkor vált főiskolai szintűvé az óvodapedagógus képzés, és az 1993-ban életbe lépő törvény kimondta, hogy óvodapedagógusi munkakört csak főiskolai képzettséggel lehet betölteni. A korábban óvónői szakközépiskolában végzetteknek diplomát kellett szerezniük. Százával jöttek a levelezős hallgatók az intézményünkbe az ország minden részéről. Volt köztük egy kis faluból érkező öntudatos nemzeti kisebbséghez tartozó óvónő, akinek első könyvtári látogatása elég impulzívan zajlott. A tapasztalt kolléganőket önérzetesen rendre utasította, és kifejtette, hogy neki olvasóként mi jár és nekünk, könyvtárosoknak mi a kötelességünk. A konzultációk idejében mindig bejött a könyvtárba, és mi próbáltuk minden alkalommal hajlítani és érzékenyíteni. A képzési időszak éveiben egyre többet beszélgettünk és egyre szorosabb együttműködés alakult ki közöttünk. Igyekeztünk segítséget nyújtani a könyvtárhasználatban, a tanulmányaihoz szükséges szakirodalmak megkeresésében és elérésében. Tanulmányai végén a férjével kereste fel a könyvtárat és együtt köszönték meg a segítséget; meghívtak minket a diplomaátadójára. Az ünnepségen, amikor a hallgató neve elhangzott, és átvette a diplomáját, nagy ováció volt a résztvevők soraiban. Sokan örültek vele, hiszen lakóhelyének aktív közösségszervező embere volt. Mozgatta és támogatta a lokális közösségi erőforrásokat. Mi is szívből örültünk a sikereinek. 
Tavalyelőtt csörgött a telefonom. Erélyes és udvarias férfihang mutatkozott be: doktor Csók Sándor vagyok. A nevet minden évben hallom családi körben a születésnapomon, hiszen ő segített a világra. Csók doktor úr megye- és országszerte ismert és elismert szülész-nőgyógyász. Közismert vele kapcsolatban az a humoros mondás, hogy „a szerelem csókkal kezdődik és Csóknál végződik”. Szimbolikusnak érzem, hogy 60. születésnapom után hívott fel és kért tőlem személyes találkozót. Izgatottan vártam az időpontot. Pontosan érkezett. 89 évesen is magas, elegáns és megnyerő volt. Elmondta, hogy egy ikonikus néptanítónak, Renkecz Józsefnek szeretnének helyi ünnepséget szervezni és emlékkönyvet összeállítani a volt tanítványai. Ő is a szervezők között van. Tudják, hogy annak idején egy kari szakdolgozatban készült a tanár úrral interjú, ezt szeretnék elkérni. Az interjút tartalmazó szakdolgozatot előkerestük, és kikértem a szerzőtől a beleegyezést a másolat kiadására. Néhány hónap elteltével a számítógép előtt ülve egy közösségi oldalon az alábbi videót láttam. Örömmel – és talán kicsit meghatódva – néztem a képsorokat. Magunkénak éreztük az ünnepüket, hiszen a háttérmunkával a könyvtárunk is hozzájárult a rendezvény sikeréhez.
Mi okozta a legnagyobb kihívást az elmúlt évek alatt?
Egyre nehezebb volt az állandó változtatások követése és beépítése. Tudom, hogy minden változik és átalakul, ez a természetes. Ugyanakkor az utóbbi időben a folyamat olyan sok területet érintett és olyan gyorsan zajlott, hogy ez elbizonytalanította a közösségeket, a munkahelyi csapatot és talán engem is.
Mi fog hiányozni a munkádból?
A napi kapcsolatok az olvasókkal és a munkatársakkal.
Hogyan emlékszel vissza a könyvtárvezetőként eltöltött esztendőkre?
Kell még egy kis idő, hogy erre bölcs választ tudjak adni. Az életemből 23 évet töltöttem el könyvtárvezetőként. Vezetőnek lenni szolgálat, és igyekeztem szolgálni.
Hogyan látod, mennyiben változott meg a könyvtárak, könyvtárosok szerepe az elmúlt évtizedek során?
Én szakkönyvtárban dolgoztam, így erről tudok beszélni. Szinte minden megváltozott: az állomány és a dokumentumtípusok, a feldolgozás és a visszakeresés módszere, az információk menedzselése, az olvasói igények, a szolgáltatásokat igénybe vevőkkel való kapcsolat. Az oktatási intézményeket kiszolgáló könyvtárakban az olvasókkal kiépített kapcsolat mindig egy jól kirajzolódó ívet ír le. Az első találkozás után – 3-4-5 év elteltével – az olvasókkal való viszony átalakul. Az első „kérem és kapom” kontaktus átalakul „beszéljük meg, működjünk együtt” kapcsolattá. Az első években még elmennek az ember mellett a hallgatók, aztán már előre köszönnek a folyósón és megszólítanak az utcán is.
A szekszárdi hallgatók még Pécsett is rám köszönnek. Ilyenkor úgy érzem, hogy tudtam segíteni.
Mit jelent számodra a könyvtárosi hivatás?
Az elmúlt 40 évben egyfajta zsinórmértéket jelentett: normát, irányvonalat, a megújulás lehetőségét.
Milyen terveid vannak nyugdíjas éveidre, mivel szeretnél a legjobban foglalkozni?
Kertemmel és a lelkemmel.
Köszönjük a beszélgetést, tartalmas nyugdíjas éveket és jó egészséget kívánunk!
Az interjút készítette: Gergely Zsuzsanna és Révész Enikő Evelin
A borítóképet szerkesztette: Balogh Fanni
Leave a Reply