1947 óta minden évben, november 3-án ünneplik a japán kultúra világnapját, mivel 1852-ben ezen a napon született Meidzsi császár, akinek nevéhez Japán megújítása fűződik.
A Tudásközpontban látható, japán kultúrához kapcsolódó kiállítás mellett blogbejegyzéseken keresztül szeretnénk további érdekességeket bemutatni Japánról az olvasóknak. Talán a legkézenfekvőbb, hogy az ország történetének rövid ismertetésével kezdjük, így jobban megérthetjük a mai, modern kultúrát
Bemutatás
Japán egy több mint 6000 szigetből álló szigetrendszer. Négy fő szigete van: Hokkaidó, Honshú, Sikoku, és Kjúsú.
Az ország fővárosa Tokió, ami Honshú szigetén fekszik. Japánt a Csendes-óceán és a Keleti-tenger vágja el a világ többi részétől. Japánt Dél-Korea „szomszédságában” találjuk. Dél-Korea és Japán között mind a mai napig területi vita áll fenn egyes szigetek hovatartozását illetően. Japán ezen kívül a Föld legforrongóbb geológiai pontján, törésvonalán fekszik, ezért rendszeresek a földrengések és a katasztrofális cunamik – maga a cunami is japán eredetű kifejezés. Ezek a hatalmas hullámok képesek házakat, városokat, sőt ahogy 2011-ben láthattuk, egész atomerőműveket maguk alá temetni. Talán ezzel is összefügghet az a bezártság és elszigeteltség, ami a japánok történelmére és kultúrájára oly jellemző.
Őskor
Kezdetben nézzük meg kik is népesítették be a szigetet, kik lehettek az őslakói. Erre háromféle magyarázatot kínál a tudomány. Az egyik elmélet szerint Japán már lakott volt az utolsó jégkorszak előtt, amikor leszakadt a szigetrendszer Ázsiáról. A másik magyarázat az, hogy mongol eredetű népek telepedtek itt le, akik Korea felől érkeztek. A harmadik, talán a legkevésbé valószínű magyarázat, hogy dél felől érkeztek a szigetet benépesítő emberek.
Japánban közel 30 000 évvel ezelőtt jelenhettek meg az első eszközkészítő lakosok.
Az első periódust, melyből régészeti leletek származnak Dzsómon-kornak (i.e. 10 000 – i.e. 300) hívjuk. Itt megjelentek az első kerámiák, eszközök és egy jórészt vadászó-gyűjtögető társadalom. Úgy gondolták a kutatók, hogy a ma Hokkaidó szigetén élő őslakos ainu nép volt a kultúra elterjesztője. Ezt követően i.e. 300-ban megjelent a jaoikultúra, ami i.sz. 300-ig uralta a szigetrendszert. Ez hasonlít a korban elterjedt szibériai, koreai kultúrához. A fémművesség is itt vette kezdetét. Ami nagyon érdekes, hogy míg a bronz és a vas, a világ más tájain egymást követően jelentek meg, addig minden bizonnyal úgy feltételezhetjük, hogy Japánban egyszerre érkezett mindkettő, a kontinenshez képest akár több évszázados csúszással. Ekkor jelentek meg az Ázsiában őshonos növények, valamint Japán ebben az időszakban kapcsolódott be a kontinens gazdasági, kulturális vérkeringésébe.
Ókor
Japánban egy a magyarokéhoz hasonló törzsszövetséget lehet feltételezni, ahol a jaoi és ainu törzsek egy szövetségi rendszerben éltek együtt. I.e. 600 körülre tehető Dzsinmu tenno, Japán első császárának uralkodása. Ő volt az első, akit feljegyeztek a hagyományos császári listára, és aki hosszú évtizedek harcai során egy egységes birodalmat kovácsolt a törzsszövetségekből.
Japán a térség többi részéhez képest viszonylag elzártan fejlődött. Egészen az i.sz. 8. századig nem jegyezték le a történetét.
I.sz. 8. század elején az akkor megszilárduló Jamato császári udvar jegyezte fel elsőként a mítoszokat és eredetmondákat.
Itt meg kell említeni Himiko királynőt, aki a 2. században élt és uralkodott. Ő volt a sziget első női uralkodója, egyben egyfajta sámán-papnő, aki fivérével együtt gyakorolta a hatalmat, és a napistennő Amateraszu leszármazottjának tartotta magát. Ezt a japán császári család mind a mai napig vallja, bár a második világháború után a császár hivatalosan bejelentette, hogy nem isteni származású, de a nacionalista érzelmű japánok még ma is isteni helytartónak tartják.
Klasszikus kor
A strukturális és politikai egységesítést végül a Jamato törzs vitte véghez. Ezek után a Jamato dinasztia (i.sz. 250 – 710) a mai Korea területén található államok harcaiba is beavatkozott. Feltételezhetjük, hogy ebben az időszakban jelentős koreai, kínai hatás érte a szigetet, és több politikai vezető, császár is koreai származású volt.Egyes feltételezések szerint ugyanis az összeomló koreai Pekcse állam vezetése átmenekült Japánba és ott az elithez csatlakozott. Erre régészeti forrásokból lehet következtetni. 
710-re tehető a Nara-kor kezdete. Japán egységes, a császár uralja, Sótoku herceg pedig az alkotmányban konfuciánus és buddhista alapra helyezi a közigazgatást.
Kína befolyása a Tang-dinasztia alatt hatalmas fejlődést hozott az országnak, virágzott a buddhizmus, a japán császár a kínaihoz hasonló mintára rendezte be a saját udvarát.
646-ban a Taika-reform (lakossági nyilvántartás, földosztás, a tartományi rendszer kialakítása, általános adókötelezettség stb.) a szamurájok térnyerésének adott lehetőséget. A szamurájok fizetett harcosok voltak, akik a busidó (jelentése: a harcos útja), a japán szamuráj életmódját meghatározó szigorú normarendszer szerint éltek. Nagy hangsúlyt fektettek a mértékletességre, egyszerűségre, a lojalitásra, a harcművészetek gyakorlására és a harcos becsületére. 
A Heian-korszakban a kormány meghódította a szigetcsoport déli és északi felén lévő emisi és ainu törzseket. Ebben a korban fokozatosan egyre nagyobb hatalommal bírtak a hadurak és egyre kevesebb hatalommal a központi bürokratikus hatalom.
Középkor
A 12. századra a császár tényleges hatalma meggyengült és ez folyamatos belviszályokhoz vezetett. A harcokból két család ádáz küzdelme bontakozott ki. Az akkori hatalommal és befolyással bíró Tairák és az egyre erősödő Minamoto erők, végül 1185. április 25-én a Dan-no-ura-i csatában pecsételték meg az ország sorsát. Minamoto no Joritomo hatalmas győzelmet aratott, ezzel félreállítva a Heian-kori császári bürokráciát, és felállítva a Kamakura sógunátust, amit aztán a Tokugavák ingattak meg 400 évvel később.
De maga a sógun rendszer, amit ekkor létrehoztak egészen az 19. század végéig, 20. század elejéig megmaradt.
A sógun a szamurájok vezetője, aki a hatalom tényleges gyakorlója volt a császár nevében.
A 13. században a mongolok két inváziót indítottak Koreából Japán felé, azonban a mongol flotta mindkét esetben súlyos, pusztító vereséget szenvedett. Az időjárási körülmények miatt egyszer sem tudtak partot érni. A második támadáskor egy tájfun a mongol hadsereg nagy részét a tengerfenékre küldte, ebből a vereségből aztán már nem tudtak felépülni.
Az egységesítés kora
Most ugorjunk pár száz évet előre, egészen a 16. századig. Ekkor Japán egy szétszakadt daimjók (földesurak) és szamurájaik által uralt ország volt, aminek a sógun a vezetője. 
Az államot Oda Nobunaga és utóda, Tojotomi Hidejosi egyesítette ismét.
Utóbbi 1598-as halála után Tokugava Iejaszu szerezte meg a hatalmat és leszármazottjai, a Tokugava-sógunok egészen a 19. század közepéig kormányozták az országot. Ez a három férfi felforgatta Japánt, szövetségük békét hozott a forrongó évszázadok után, és egy stabil államot hoztak létre.
A sógunátus rendszere a 18-19. századig békét hozott ugyan, mert Oda Nobunaga támogatta az akkoriban érkező portugálokat és a nyugati világgal a kapcsolatot, de halála után a Tokugava- sógunátus bezárkózott, és erőszakkal űzte ki a külföldi, portugál kereskedőket.
Az Edo-korszak és a 20. század, Meidzsi és Sóva kor
Ezután viszonylagos béke köszöntött az országra. Az Edo-korszak közel 200 éve alatt virágzott Japán.
A következő jelentős esemény az volt, amikor 1868-ban lemondott a Tokugava sógun. Japán a modernizálódás és iparosodás útjára lépett az ifjú Meidzsi császárral az élen. Apja és a sógun meglehetősen ellenezték a császár újító szemléletét, de végül az ifjú uralkodó bizonyította rátermettégét, mert Japán negyven év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az kérdéses, hogy magának a császárnak mekkora szerepe volt a nevét viselő restaurációban, de minden bizonnyal előszeretettel vette magát körül újító szellemű emberekkel.
Japán – Meidzsi császár halálakor – 1912-ben már Ázsia ura volt, Koreát elfoglalta és erőszakkal gyarmatosította. Kína és Oroszország felé fordítva a figyelmet Hirohito császár már egy militáns, terjeszkedő birodalmat örökölt meg. Japán, a Tokugava sógunátus bukásától, 1868-tól kezdve a második világháború végéig folyamatosan háborúban állt. A II. világháború kezdetéig Japán megszerezte a hegemóniát a térségben, majd Pearl Harbor bombázásával beszállt a második világháborúba. A két japán város, Hirosima és Nagaszaki bombázása 1945-ben a második világháborút lezáró amerikai katonai művelet volt. Ezzel véget ért a háború, és egy új kor vette kezdetét Japánban is. Az ország a háború utáni katasztrófából viszonylag hamar felépült, és ma már ismét a régió nagyhatalmi játékosa.
Végszó
A blogbejegyzés végére érve szeretnénk megosztani a kedves olvasókkal egy nagyon informatív és érdekes dokumentumfilm-sorozatot a témában. Javasoljuk az angol nyelvű videók megtekintését mindenkinek, akit megfogott és mélyebben érdekel a japán történelem.
A következő bejegyzésben japán kultúrájával és a PTE hallgatók továbbtanulási lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A japán kultúrához kapcsolódó kiállítás a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 0. szintjén tekinthető meg 2023. december végéig. (Pécs Universitas u. 2/A)
The Mark of Empire:
The Mysterious Shogunate That Ruled Japan For 265 Years
Meet The Ryukyu Living In Japan’s The Extreme South
Hokkaido’s Near-Forgotten Ainu People Who Thrived In Nature
Felhasznált források:
Martin Collcutt: A Japán világ atlasza
Han Goro: A Japán nép története
Edward Kidder: Az ősi Japán
R. H. P. Mason, J. G. Caiger: Japán Története
Wolfgang Tarnowski : Szamurájok: A Távol-Kelet lovagjai
Az illusztrációk A Japán világatlasza című könyvből származnak.
Leave a Reply