A “Prolegomena” a Pallas Nagylexikon meghatározása szerint „a. m. valamely iratnak előszava, vagy pedig bevezetése, mely arra van hivatva, hogy az olvasót az irodalmi terméknek szellemébe bevezesse”.
Ezt a különös címet viseli Koller József alkotása, melyet a pécsi egyházmegye történetéről hét kötetben kiadott műve bevezetőjének szánt. A sors furcsa fintora, hogy ez a bevezető csak akkor jelent meg, amikor a nagy történeti műnek már szinte minden kötete napvilágot látott.
Egy tiroli család magyarországi sikerei
A Koller család Tirolból származott. Koller (I.) József 1737-ben kapta meg III. Károly királytól a Bars megyében lévő nagymányai jószágot, a nagymányai előnévvel. Ő volt a tudós egyházfi nagyapja.
Koller József a Máramaros vármegyei Huszton született 1745. december 16-án. Apja ekkor kamarai prefektus volt, akit rövidesen áthelyeztek Pozsonyba, a pozsonyi királyi tanácshoz. Így Koller József iskoláit Pozsonyban kezdte, majd Nagyszombatba ment, ahol a jezsuiták vezette egyetemen filozófiát és jogot tanult. Klimo György pécsi püspök, aki sokat tartózkodott Pozsonyban, minden bizonnyal kapcsolatban volt Koller szüleivel és papi szolgálatban álló nagybátyjainak családjával. Mikor Koller 1762-ben, 17 évesen a jogi tanulmányait elvégezte, Klimo felvette őt a pécsi egyházmegyébe, hogy a pécsi szemináriumban folytassa a teológiai tanulmányait.
Pécsi oklevél után római tanulmányút
A növendéknek tanulmányai befejeztével a meghívott vendégek előtt rendezett vita keretében kellett megvédenie a tanárai által készített vizsgatételeket. Koller József a nyilvános vizsgáját 1764-ben tette le a pécsi bazilikában, ám tanulmányai végeztével még mindig nagyon fiatal volt. Pontosabban még nem érte el az ún. kánoni kort, ami ahhoz szükséges, hogy valaki a papságba felvehető legyen. Adva volt tehát Klimo püspöknek egy teológiát kitűnően elvégzett fiatalember, aki a Habsburg birodalom nyelvei közül magyarul, németül, tótul, szlovénul (=horvátul) beszélt, az egyházi tudomány nyelvét, a latint anyanyelvi szinten beszélte, de ismerte a görögöt és bizonyos fokig ismerte az ószövetségi szentírás nyelvét, a hébert is. Klimo egyházmegye-vezetési koncepciójába nagyon is beleillett az az elhatározás, hogy megíratja egyházmegyéjének történetét. Azt is tudta, hogy hazai forrásokból igazán színvonalas mű nem jöhet létre. Az ősforráshoz, Rómához kell küldeni alkalmas kutatót. Klimo ajánlására a huszadik életévét alig betöltött ifjú tudósjelöltet a vatikáni levéltár prefektusa, Giuseppe Garampi – aki egyébként Klimo régebbi ismerőse volt – nemcsak befogadta, hanem megismerve Koller kvalitásait, bevezette Róma tudományos és egyházi köreibe.
Római tartózkodása idején Koller megismerkedett a római régiségekkel is. Igaz, hogy a katakombák felkutatása és feltárása szisztematikusan csak a 19. században indult meg, de a jószemű ifjú találhatott és megfigyelhetett néhány, már az ő idejében is – legalább részben – felkereshető katakombát. Így, amikor néhány évtized múlva már nagyprépostként láthatta Pécsett az akkor felfedezett festett sírkamrát, felismerte annak római eredetét. Hogy Pécsnek ez az egyedülálló római kori műemléke nem pusztult el az 1800 körüli építkezésekkel, azt elsősorban Kollernek köszönhetjük.
Az ókeresztény sírkamrák feltárása
A székesegyház délkeleti tornyának előterében 1782-ben megtalált Szent Péter-Pál festett sírkamra felfedezése a modern régészettudomány kezdetét is jelenti egyben. Koller gondosságának köszönhető, hogy fogalmunk lehet a 18. század végi székesegyház homlokzatairól és építészeti részleteiről. Az ő nevéhez fűződik – talán a Rómában töltött idő alatt személyesen látottak alapján – az 1782-ben a Szatmáry-féle épület bontásakor talált, s azóta a Világörökség rangjára emelt 1. számú ókeresztény sírkamra színes reprodukciója, ismertető leírása, sőt Koller a bibliai jelenetek leírására is kísérletet tett. Koller József az elsők között fogadta el, hogy az újkori Pécs azonos a római kori Sopianae városával. A Prolegomena 7. oldalán így ír erről: „Egyszóval nem látom értelmét, hogy ellenkezzem Szalágyi véleményével, miszerint Quinqueecclesiae területére helyezi Sopianaet. A nálunk kiásott emlékek nyilvánvalóvá teszik, hogy biztosan a rómaiak laktak ezen a helyen.”(Koller 1804. 7.)
Pécs tündöklése a 18. század végén
Garampi nuncius 1776 augusztusának utolsó napjait Pécsett töltötte. Még Pécsre utazása előtt az egyház ügyeiben feltűnően jól tájékozott Garampi összefoglaló jelentést küldött Rómába. Míg az örökös tartományok püspökeit sorra súlyos kritikával illette, addig elismeréssel szólt a magyar püspökökről. Klimoról így ír: „A legjobb főpásztor volt mindig, és nekem régi barátom. De most már beteg, szélütött ember.” Pécsi tartózkodása után, Bécs felé utaztában, Veszprémből írta Kollernek, hogy az úton nagy élvezettel olvasta a püspökség történetéhez írt Prolegomenájának kéziratát. Így ír: „Be kell járni az egész Magyarországot, és Pécsett kell megállapodni, hogy ilyen jelentős műre találjon az ember.”
Végre megjelenik a Prolegomena
Ezekben az években végre nyomda alá helyezhető állapotba került Koller Historiájának I. és II. kötete, melyek 1782-ben már az új püspök, Eszterházy Pál László égisze alatt kerültek ki a nyomdából (Pozsony, Landerer) csakúgy, mint az 1784-ben megjelent III. és 1796-ban a IV. kötet. Ekkor kezdték Kollert „doctissimus hic Praepositus” címmel megtisztelni. Koller a rá jellemző alázatossággal hárította el ezt: „Non est meum, sed Klimonis opus” (= Nem az enyém, Klimo műve).
1801-ben megjelenhetett a Historia V. kötete. Ezt a pécsi káptalannak, valamint a város és az egyházmegye papságának ajánlotta. 1804-ben nyomdakésszé lett a Prolegomena, a Historiához előszóként készített kötet. Koller itt visszaemlékezve egykori tanárára és tanárságban elődjére, a diakovári püspökké lett Krtizza Ferenc Mátéra, a kötetet most neki ajánlja. Az ajánlásban megírja, hogy ez az írásmű a jóemlékű Klimo György püspök kívánsága szerint íratott meg, a kéziratot a püspök éjszakai munkával végigolvasta és a szükséges javításokat benne feljegyezte. De Klimo, mielőtt e művet kinyomtatva kézbe vehette volna, elhunyt.
Két év múlva, 1806-ban jelent meg a Historia VI. kötete, a zárókötethez pedig hat év kellett, és 1812-ben jelenhetett meg. Koller, a lassanként öregedő tudós, aki most már a kanonoki hierarchia csúcsára ért és nagypréposttá lett, e két utóbbi kötethez nem írt dedikációt.
Források:
Horváth Szilvia: Pécsi tudósok a magyar ókortudomány kezdeteinél
Timár György: Koller József (1745–1832)
A középkori pécsi egyetemtörténeti kutatások „bölcsője” és Koller József, az universitas forrásainak első kutatója
Cella Septichora Látogatóközpont
Ókeresztény sírkamrák Pécs – Cella Septichora dcs57
Leave a Reply