Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kersák Viktóriával

Olvasási idő: 3 perc

A PTE Egyetemei Könyvtár és Tudásközpont a nyári időszakban is kiállítással várja az érdeklődőket. Kersák Viktória, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda Babits Mihály Gimnáziumának 11. osztályos tanulójának „Ismerős Arcok” című rajzkiállítása 2022. július 31-ig tekinthető meg a Tudásközpont 0. szintjén.

Kersák Viktóriával a rajzolás szeretetéről, jövőbeni terveiről és természetesen a kiállításról beszélgettünk.

Mesélj kicsit a kiállításról, milyen képeket láthatunk?

Az első rajzkiállításomat két nagy részre lehet tagolni: először is híres színészek, énekesek arcképei tűnnek fel, amelyek többsége fekete-fehér, grafitceruzával és pasztellkrétával készült, de akad köztük néhány színes portré is, amiknél szintén pasztellkrétát alkalmaztam. Olyan embereket rajzoltam le, akiket kedvelek, vagy akik munkásságát kedvelem.

A kiállítás másik része az UNICEF munkássága által ihletett képsorozat. Ez a széria a nehéz helyzetben lévő gyerekek sorsára kívánja felhívni a figyelmet. A képekhez akvarell festéket használtam.

Számodra mit jelent a rajzolás,
átlagosan mennyi ideig készül egy-egy kép?

A rajzolás (és a művészetek) már egészen kis korom óta a legjobb barátaim.

Ha csüggedt vagyok, ha unatkozom, mindig eszembe jut, hogy vajon hogyan lehetne segíteni a helyzeten? Vagy ha éppen életem legjobb napját élem, hogyan kellene megörökíteni a szép pillanatokat? S mivel a rajzolás számomra egyenlő a békével, a hétköznapi terhektől való meneküléssel, a válasz hamar meglesz.

A képek elkészülési ideje nagyon változó, ha tele vagyok energiával és a háttérben megy egy kis zene vagy film, valamint süt a nap (ez nagyon fontos!), akkor egy A/4-es portré akár 5 óra alatt is elkészülhet. Ám ha borult az idő, és már fáradt vagyok, 8-9 órámba is telhet, mire végzek a rajzzal.

Mi alapján választod ki, hogy éppen kiről készítesz rajzot?
Vannak esetleg visszatérő arcok, akik több alkotásodban is visszaköszönnek?

Természetesen vannak visszatérő arcok, hogy egy példát említsek, Ewan McGregor-ról egy színes és egy fekete-fehér képem is van. A visszatérő személyek általában a kedvenc színészeim vagy olyan emberek, akik abban az időszakban valamiért fontosak számomra.

 Nos, a kiválasztás alapja általában az, hogy éppen kiért és miért rajongok.

A Szerelmünk lapjai című film hatására szinte beleszerettem Rachel McAdams-be, így elkerülhetetlen volt, hogy papírra vessem. Sokszor a kiválasztott személy egy-egy különlegessége tetszik meg, így volt ez Eddie Redmayne-nel is, akinek arcát szeplők tarkítják.

A rajzolás mellett mivel töltöd még a szabadidődet?

Nagyon szeretek énekelni, így két kórusba is járok heti egy-egy alkalommal. Ha akad egy kis szabadidőm, verseket írok, fotózok, és hétköznap reggelente zongorázni tanulok iskola előtt, de a sport is szerepe az életemnek, ugyanis eljárok görkorcsolyázni. Illetve édesanyámmal rengeteg helyre járunk, például színházba és koncertekre. A barátaimra is próbálok időt szakítani hétvégente.

Szerinted a mai középiskolás korosztály mennyire nyitott a művészetekre? Milyen irányba fog ez változni a jövőben?

Sajnos ki kell jelentenem, hogy a mai fiatalok egyre kevésbé nyitottak a művészetekre. Ennek legfőbb oka a folyton fejlődő technika, a közösségi oldalak, amelyek elvonják a figyelmet az élet apró örömeiről. Természetesen a művészet mint fogalom változása is nagy hatással van az emberekre, hiszen a kortárs művek – véleményem szerint – már nem igazán érik el azt a hatást, mint egy Picasso, Csontváry vagy Monet festmény.

A művek feladata az elkápráztatás, meghökkentés, de az én korosztályom annyira elvesztette az érdeklődését (tisztelet a kivételnek) minden iránt, hogy nehéz lenne felhívni a figyelmüket.

Szeretném remélni, hogy a jövőben jobb kedvvel állunk majd a művészetekhez, de ha az olyan készségtárgyakat, mint a rajz- és vizuális kultúra, illetve az ének, kihúzzák a tanmenetből, félek, hogy még csekélyebb lesz az esély arra, hogy ne feledkezzünk meg a szépségről.

Mik a jövőbeni terveid?

Mindig is tanár szerettem volna lenni, hiszen imádok emberekkel foglalkozni. A tárgy állandóan változott, de jelen álláspont szerint angol–német tanárnak készülök, illetve a rendezvényszervezés is nagyon közel áll a szívemhez. A rajzolást is szeretném megtartani a jövőben, ezért szeretnék majd egy kisebb vállalkozást, ahol megrendeléseket vállalok.

Köszönjük szépen az interjú, még sok-sok sikeres kiállítást kívánunk!

Kiállításról készült cikkek és videók az alábbi oldalakon érhetőek el:

UnivPécs Magazin

Pannon Televízió

Egyetemi Könyvtár YouTube

 

Az interjút és a képeket készítette: Szemes-Révész Enikő

Leave a Reply

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑