Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!

Olvasási idő: 4 perc

Beköszöntött az ősz, és ezzel együtt elindult az egyetemi élet is. A Pécsi Tudományegyetemre frissen felvett hallgatókat szeretnénk segíteni ezzel a blogbejegyzéssel, hogy jobban megismerjék az egyetemi könyvtár által kínált lehetőségeket.

Fedezd fel épületeinket és szolgáltatásainkat, hogy könnyebben boldogulj tanulmányaid során. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót számodra, hogy egyszerűbbé tegyük a kezdeti időszakot.

Beiratkozás – az első lépés

A könyvtár használatához személyesen kell beiratkoznod abba a könyvtárba, amelyet használni szeretnél. Ezekre lesz szükséged hozzá:

  • személyazonosító okmány (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)
  • lakcímkártya
  • Neptun-kód

A PTE diákjainak a beiratkozás ingyenes! Elkészült olvasójegyeddel hozzáférhetsz a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont minden szolgáltatásához.

Online beiratkozásra is van lehetőség az alábbi felületen, így távolról használhatod a könyvtár által előfizetett e-adatbázisokat és elektronikus folyóiratokat. A könyvtár egyéb szolgáltatásainak igénybevételéhez kérjük, hogy személyesen jelentkezz valamelyik könyvtárunkban.

Kölcsönzés – vidd haza a könyveket

Érvényes olvasójeggyel már kölcsönözhetsz is. Használhatod a hagyományos kölcsönzőpultot vagy a Tudásközpontban az automata kölcsönzőberendezést. Olvasói fiókodban figyelemmel kísérheted kölcsönzéseidet, meg is hosszabbíthatod a könyvek határidejét, és felveheted naptáradba a kölcsönzés lejárati dátumát.

E-könyv olvasó és tablet kölcsönzés

A PTE hallgatói, oktatói és kutatói kölcsönözhetnek e-eszközöket a Tudásközpont 2. emeleti kölcsönzőpultjánál. Az e-könyv olvasók egy hónapra kölcsönözhetők, egyszer hosszabbíthatóak, és szabadon feltölthetők tartalommal. A tabletek csak a Tudásközponton belül használhatók, és kölcsönzésük az adott nap zárásáig érvényes.

Hasznos tippek:

  1. Corvina katalógus (OPAC) használata: Otthonról vagy a könyvtár kijelölt számítógépeiről kereshetsz könyveket, megnézheted elérhetőségüket és jelzetüket a gyors megtalálás érdekében.
  2. Ismerd meg a Tudásközpontot: Vegyél részt könyvtártúránkon, vagy fedezd fel önállóan az épület szintjeit, hogy megtaláld a számodra megfelelő szakirodalmat.
  3. Adatbázisok: Kutatáshoz és szakdolgozatíráshoz használd az otthonról is elérhető könyvtári adatbázisokat.
  4. E-könyvtár: Hozzáférhetsz több ezer magyar és külföldi e-könyvhöz, melyek e-könyv-olvasó készülék és kölcsönzés nélkül használhatók megnyitás után a weboldalon.
  5. Távoli raktári kérés: Online kérheted a könyveket a raktárból, és mire a könyvtárba érsz, már át is veheted.

Ismerd meg könyvtárunk csoportos tanulótereit

A PTE egyes szakkönyvtáraiban PTE polgárok számára ingyenesen elérhető csoportos tanulóterek állnak rendelkezésre. Ezek a helyiségek alkalmasak csoportos tanulásra és a projektek közös elkészítésére. A tanulószobák megfelelő berendezéssel és technikai felszereltséggel rendelkeznek a kényelmes tanuláshoz.

csoportos tanulási lehetőség a könyvtárban

Segítségre van szükséged?

  • Kérdezd a könyvtárost! Szolgáltatásunk segítségével online tájékoztatást kaphatsz olyan kérdésekben, amelyekhez szaktájékoztató könyvtáros segítségére van szükséged. Akár szakirodalmi tanácsadásról, kutatás megkezdéséről vagy segítségről van szó az eligazodásban.
  • Chat a könyvtárossal: Hétköznap 8:00–16:00 között azonnali válaszokat kaphatsz. Ezt az üzenetküldő alkalmazást a könyvtár honlapján, a jobb alsó sarokban találod.

Kikapcsolódás a könyvtárban

A könyvtár nem csak a tanulás és kutatás helyszíne, hanem egy olyan közösségi tér is, ahol lehetőséged nyílik a kikapcsolódásra és feltöltődésre. Rendszeresen szervezünk kulturális és közösségi programokat, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy még változatosabbá tedd az egyetemi éveidet.

Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

Könyvtári egységeink

Szakkönyvtáraink Pécs különböző pontjain, illetve más városokban is megtalálhatók:

Pécs

Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtár
7622 Pécs, Universitas u. 2/A.

Egészségtudományi Szakkönyvtár – Pécs
7621 Pécs, Vörösmarty u. 3. – „D” épület

Germanisztikai Szakkönyvtár / Osztrák Könyvtár
7624 Pécs, Ifjúság u. 6.

Műszaki és Informatikai Szakkönyvtár
7624 Pécs, Boszorkány u. 2.

Művészeti Szakkönyvtár
7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16.

Pekár Mihály Orvosi és Élettudományi Szakkönyvtár
7624 Pécs, Szigeti út. 12.

Társadalomtudományi Szakkönyvtár
7624 Pécs, Rókus u. 2. – „O” épület

Tóth József Bölcsészettudományi és Természettudományi Szakkönyvtár
7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

Kaposvár

Egészségtudományi Szakkönyvtár – Kaposvár
7400 Kaposvár, Guba Sándor utca 40.

Szekszárd

Kultúratudományi, Pedagógiai és Vidékfejlesztési Szakkönyvtár
7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.

Szombathely

Egészségtudományi Szakkönyvtár – Szombathely
9700 Szombathely, Jókai u. 14.

Zalaegerszeg

Egészségtudományi Szakkönyvtár – Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 33.

Klimo Könyvtár

Érdemes ellátogatni a Klimo Könyvtárba is, amelyet Klimo György püspök 1774-ben tett nyilvánossá. Itt lehet megcsodálni az 1700-as évből származó föld- és éggömböket, a közel 35.000 kötetnyi régi könyves állományt, valamint a könyvtár különleges termeit.

A Klimo Könyvtár köteteit minden beiratkozott olvasó használhatja a Szepesy utca 3. szám alatt, a kutatásra kialakított helyiségben.

Klimo Könyvtár
Klimo Könyvtár

Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény

A Pécsi Tudományegyetem 2023-ban ünnepelte az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének száz éves évfordulóját. A centenáriumi programsorozat részeként megújult a Szepesy utcában található egyetemtörténeti állandó kiállítás, ahol a középkori, 1367-ben alapított egyetemtől a 21. századig mutatjuk be az egyetem és jogelőd intézményeinek történetét.

Egyetemtörténeti kiállítás. Fotó: Csortos Szabolcs
Egyetemtörténeti kiállítás – Fotó: Csortos Szabolcs

Az új kiállítás tudományterületenként ismerteti az egyetemi karok történetét, az itt oktató professzorok munkásságát, a hallgatói életet, a tudományos munkát. Az egyetem klinikái és az itt folyó gyógyító tevékenység is külön egységet képez, melyet orvosi eszközök, fényképek, a betegek emlékei színesítenek.

A Klimo Könyvtár és a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény gondozását a Történeti Gyűjtemények Osztálya látja el.

Fedezd fel a könyvtárat, használd a szolgáltatásainkat, és légy része a PTE családnak!

Kövess minket online további részletekért és friss információkért:

Leave a Reply

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑