A közösségi tudomány témakörét bemutató blogsorozatunk áprilisi számában egyik partner-programunkat, a Mosquito Alert-et mutatjuk be, mely egy nonprofit, nemzetközi együttműködéseken alapuló közösségi tudományos projekt, amelyet különböző állami kutatóközpontok, köztük a Pécsi Tudományegyetem is koordinál. Dr. Kurucz Kornéliával beszélgettünk, aki a PTE-t képviselve vesz részt a projektben.
Született fel(e)ségek
,,A nő olyan, mint egy teafilter: csak akkor látod az erejét, ha forró vízbe teszed.”
„Sokféle módon tudod kibővíteni a gyermekeid világát: a könyvek szeretete a legjobb ezek közül.”
„Szeretek szabad szellem lenni. Egyeseknek ez nem tetszik, de én már csak ilyen vagyok.”
“Az igazán erős emberek felemelnek másokat. Az igazán hatalmas emberek pedig összehozzák a többieket.”
Kapocs a tudáshoz – „A könyvtár híd a kutatócsoport és az önkéntesek között, és a hídfőkön ott állnak a könyvtárosok” – Interjú Gaálné Kalydy Dórával
„A közösségi tudomány mindenképpen fontos szerepet játszik a tudomány társadalmiasításában, az elefántcsonttoronyban lévő tudomány közelebb kerül az átlagemberekhez a nyílt hozzáféréseken és a szabad információkon keresztül.” Az idézet Gaálné Kalydy Dórától származik, aki a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgató-helyettese, a LIBER Közösségi Tudomány Munkacsoportjának tagja. A könyvtár napi munkájának igazgatása mellett a hagyományos könyvtári szolgáltatások megújításáért is felelős. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatják az európai, majd lassan a hazai kutatókat, egyetemeket is egyre inkább foglalkoztató trendről, a közösségi tudomány helyzetéről.
Tanulj, hogy boldog legyél!
Egészen a közelmúltig a felnőtt agyat nagyrészt állandónak és stabilnak tekintették. Bár elfogadott volt az az elmélet, hogy tanulás hatására változások következnek be, az általános konszenzus mégis az volt, hogy a normál agyfejlődéshez elengedhetetlen főbb folyamatok a felnőttkor elérését követően megszűnnek. A szomatikus betegségek, a mentális betegségek és az agy működése és szerkezete közötti kapcsolatot sokáig nem tekintették meghatározónak, a legújabb kutatások azonban meglepő eredményeket hoztak. A legfontosabb előrelépés az új idegsejtek születésének felfedezése volt a felnőtt emberi agyban. A jelenlegi nézőpontok szerint agyunk egy folyamatosan és dinamikusan változó szerv, amelyet mind belső, mind külső tényezők módosíthatnak. Agyunk ezen átalakulását együttesen neuroplaszticitásnak nevezzük.
„Tanulj, hogy boldog legyél!” A teljes bejegyzés megtekintése
Kapocs a tudáshoz- Hogyan segíthet nekünk a közösségi tudomány?
Könyvtárunk egyik munkacsoportja egy ideje azon dolgozik, hogy feltérképezze és megismerje a közösségi tudomány (citizen science) hazai és európai megjelenési formáit, jellemzőit, projektjeit. Ennek kapcsán indítunk egy blogsorozatot „Kapocs a tudáshoz” címmel, melynek keretében szeretnénk minél több projektet bemutatni interjúk formájában, valamint megismertetni a közösségi tudomány fogalmát és lehetőségeit az érdeklődő tudományos és civil lakossággal. Első cikkünkben a közösségi tudomány témakörét, valamint munkacsoportunk eddigi tevékenységét mutatjuk be.
„Kapocs a tudáshoz- Hogyan segíthet nekünk a közösségi tudomány?” A teljes bejegyzés megtekintése
Fedezd fel a könyvtár világát!
Ismét beköszöntött az ősz, kezdetét vette az új tanév! Ezzel a blogbejegyzéssel szeretnénk köszönteni az egyetemi hallgatókat és egy kis segítséget nyújtani a könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Arra biztatunk, hogy ne halogasd a könyvtár felfedezését, mert minél előbb ismered meg az épületeinket, szolgáltatásainkat és minél előbb fedezed fel a tanulmányaid során sűrűn látogatott polcsorokat, annál könnyebb lesz teljesíteni a féléveket egymás után. „Fedezd fel a könyvtár világát!” A teljes bejegyzés megtekintése
Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kószó Andrással
Szeptember 1-én nyílt Kószó András Képekbe zárt természet című kiállítása a Tudásközpontban, mely egészen a hónap végéig megtekinthető az épület földszintjén. A fotóst a munkájáról kérdeztük, hiszen nem mindennapi képeket készít, elsősorban madártávlatból láthatjuk az ismerős és kevésbé ismerős tájakat fotóinak és videóinak segítségével. Munkáit a National Geographic is több alkalommal elismerte, valamint alkotásai a Magyarország 365 pályázaton is sikert arattak.
„Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kószó Andrással” A teljes bejegyzés megtekintése
Boldogság skandináv módra
Mindenki boldog szeretne lenni. A statisztikák szerint egyes nemzetek különösen sikeresek ebben: Finnország, Dánia, Svédország és Hollandia rendszeresen az ENSZ által jegyzett Világboldogsági Jelentés éllovasai közt szerepelnek. Vajon az egyre népszerűbb sisu, hygge, lagom és niksen fogalmakban rejlik a megoldás?
Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kersák Viktóriával
A PTE Egyetemei Könyvtár és Tudásközpont a nyári időszakban is kiállítással várja az érdeklődőket. Kersák Viktória, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda Babits Mihály Gimnáziumának 11. osztályos tanulójának „Ismerős Arcok” című rajzkiállítása 2022. július 31-ig tekinthető meg a Tudásközpont 0. szintjén.
Kersák Viktóriával a rajzolás szeretetéről, jövőbeni terveiről és természetesen a kiállításról beszélgettünk.
„Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kersák Viktóriával” A teljes bejegyzés megtekintése
Impresszió – fény, festék, figyelem
A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 2. emeletén az impresszionizmus irányzatához kapcsolódó könyvajánlót fedezhetnek fel a könyvtárba látogató olvasók.
Természetről természetesen a természetben. Az impresszionista festők úttörő módon örökítették meg a látottakat, a fény, árnyék, színek és formák keltette spontán benyomás köszön vissza a vásznakon. A valóság hű tükrözése helyett az érzéseket, az impressziót ragadták meg. „Impresszió – fény, festék, figyelem” A teljes bejegyzés megtekintése
Mi is az a Veganuár és miért éri meg kipróbálni?
Mi is a Veganuár?
A Veganuary (vagyis vegán január) egy egyesült királyságbeli nonprofit szervezet, amely arra ösztönzi az embereket, hogy az év egy hónapján, januárban, próbálják ki a vegán életmódot. 2014-ben kezdődött, és azóta 209 országból több mint 580.000 résztvevője van a kezdeményezésnek. A Veganuary naponta küld a feliratkozóknak támogató e-maileket, így segítve őket a vegán hónap sikeres teljesítésében. A cél nem csupán az, hogy növényalapú táplálkozásra álljanak át, hanem az is, hogy kiiktassák a nem vegán ruhák, kozmetikumok és egyéb tárgyak vásárlását.
„Mi is az a Veganuár és miért éri meg kipróbálni?” A teljes bejegyzés megtekintése
Köszöntünk a PTE-n, gyere, és ismerd meg a könyvtárat!
Kedves egyetemi hallgató! Ez az ősz különleges a számodra, hiszen egyetemista lettél. Miután felfedezted a várost és az egyetemet, érdemes megismerned a könyvtárat is, hiszen itt a tanulmányaidhoz elengedhetetlen információforrások – a könyvek és az adatbázisok – mellett számos tanulást segítő szolgáltatást vehetsz igénybe.
Ez a blogbejegyzés útmutatót kíván adni az egyetem új hallgatóinak, hogy ne érezzék magukat elveszve a könyvtár szolgáltatásai között.
„Köszöntünk a PTE-n, gyere, és ismerd meg a könyvtárat!” A teljes bejegyzés megtekintése
