Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!

Olvasási idő: 4 perc

Beköszöntött az ősz, és ezzel együtt elindult az egyetemi élet is. A Pécsi Tudományegyetemre frissen felvett hallgatókat szeretnénk segíteni ezzel a blogbejegyzéssel, hogy jobban megismerjék az egyetemi könyvtár által kínált lehetőségeket.

Fedezd fel épületeinket és szolgáltatásainkat, hogy könnyebben boldogulj tanulmányaid során. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót számodra, hogy egyszerűbbé tegyük a kezdeti időszakot.

„Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!” A teljes bejegyzés megtekintése

Kapocs a tudáshoz – Segítsd a kutatók munkáját a fertőző betegségeket terjesztő szúnyogok ellen!

Olvasási idő: 6 perc

A közösségi tudomány témakörét bemutató blogsorozatunk áprilisi számában egyik partner-programunkat, a Mosquito Alert-et mutatjuk be, mely egy nonprofit, nemzetközi együttműködéseken alapuló közösségi tudományos projekt, amelyet különböző állami kutatóközpontok, köztük a Pécsi Tudományegyetem is koordinál. Dr. Kurucz Kornéliával beszélgettünk, aki a PTE-t képviselve vesz részt a projektben.

„Kapocs a tudáshoz – Segítsd a kutatók munkáját a fertőző betegségeket terjesztő szúnyogok ellen!” A teljes bejegyzés megtekintése

Kapocs a tudáshoz – „A könyvtár híd a kutatócsoport és az önkéntesek között, és a hídfőkön ott állnak a könyvtárosok” – Interjú Gaálné Kalydy Dórával

Olvasási idő: 4 perc

„A közösségi tudomány mindenképpen fontos szerepet játszik a tudomány társadalmiasításában, az elefántcsonttoronyban lévő tudomány közelebb kerül az átlagemberekhez a nyílt hozzáféréseken és a szabad információkon keresztül.” Az idézet Gaálné Kalydy Dórától származik, aki a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgató-helyettese, a LIBER Közösségi Tudomány Munkacsoportjának tagja. A könyvtár napi munkájának igazgatása mellett a hagyományos könyvtári szolgáltatások megújításáért is felelős. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatják az európai, majd lassan a hazai kutatókat, egyetemeket is egyre inkább foglalkoztató trendről, a közösségi tudomány helyzetéről.

„Kapocs a tudáshoz – „A könyvtár híd a kutatócsoport és az önkéntesek között, és a hídfőkön ott állnak a könyvtárosok” – Interjú Gaálné Kalydy Dórával” A teljes bejegyzés megtekintése

Kapocs a tudáshoz- Hogyan segíthet nekünk a közösségi tudomány?

Olvasási idő: 5 perc

Könyvtárunk egyik munkacsoportja egy ideje azon dolgozik, hogy feltérképezze és megismerje a közösségi tudomány (citizen science) hazai és európai megjelenési formáit, jellemzőit, projektjeit. Ennek kapcsán indítunk egy blogsorozatot „Kapocs a tudáshoz” címmel, melynek keretében szeretnénk minél több projektet bemutatni interjúk formájában, valamint megismertetni a közösségi tudomány fogalmát és lehetőségeit az érdeklődő tudományos és civil lakossággal. Első cikkünkben a közösségi tudomány témakörét, valamint munkacsoportunk eddigi tevékenységét mutatjuk be.

„Kapocs a tudáshoz- Hogyan segíthet nekünk a közösségi tudomány?” A teljes bejegyzés megtekintése

Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kószó Andrással

Olvasási idő: 3 perc

Szeptember 1-én nyílt Kószó András Képekbe zárt természet című kiállítása a Tudásközpontban, mely egészen a hónap végéig megtekinthető az épület földszintjén. A fotóst a munkájáról kérdeztük, hiszen nem mindennapi képeket készít, elsősorban madártávlatból láthatjuk az ismerős és kevésbé ismerős tájakat fotóinak és videóinak segítségével. Munkáit a National Geographic is több alkalommal elismerte, valamint alkotásai a Magyarország 365 pályázaton is sikert arattak.

„Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kószó Andrással” A teljes bejegyzés megtekintése

Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kersák Viktóriával

Olvasási idő: 3 perc

A PTE Egyetemei Könyvtár és Tudásközpont a nyári időszakban is kiállítással várja az érdeklődőket. Kersák Viktória, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda Babits Mihály Gimnáziumának 11. osztályos tanulójának „Ismerős Arcok” című rajzkiállítása 2022. július 31-ig tekinthető meg a Tudásközpont 0. szintjén.

Kersák Viktóriával a rajzolás szeretetéről, jövőbeni terveiről és természetesen a kiállításról beszélgettünk.

„Kiállítás a könyvtárban – Interjú Kersák Viktóriával” A teljes bejegyzés megtekintése

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑