Nyugalom a káoszban – Stresszkezelési technikák hallgatóknak

Olvasási idő: 5 perc

A vizsgaidőszak mindig komoly mentális kihívás: a határidők, a megfelelési kényszer és a kialvatlanság együttese könnyen vezethet stresszhez. A stressz azonban nem mindig ellenségünk – bizonyos mértékben a teljesítmény fokozásában is segíthet. Ezt nevezzük eustressznek, ami motivál, energiát ad és serkenti a koncentrációt. Amikor viszont a nyomás meghaladja a megküzdési képességeinket, distresszről beszélünk, ami feszültséget, kimerültséget és szorongást okozhat. Éppen ezért létfontosságú felismerni, hogy időben tehessünk a mentális egyensúlyunkért.

„Nyugalom a káoszban – Stresszkezelési technikák hallgatóknak” A teljes bejegyzés megtekintése

Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!

Olvasási idő: 4 perc

Ebben a blogbejegyzésben a Pécsi Tudományegyetem elsőéves hallgatói számára szeretnénk bemutatni a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont szolgáltatásait. 

A tanulmányaitok során az egyetemi könyvtár végig támogat Benneteket a sikeres eredmények elérésében, éppen ezért érdemes már a kezdetekkor felfedeznetek a könyvtár által kínált szolgáltatásokat és lehetőségeket. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb tudnivalókat foglaltuk össze.  „Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!” A teljes bejegyzés megtekintése

Mi történik a könyvtárban, amikor zárva van? És mit csinálnak a könyvtárosok?

Olvasási idő: 2 perc

A könyvtár nyári csendje megtévesztő lehet, hiszen nincsenek megszokott sorok a kölcsönzőpultnál, nincsenek tanulók az olvasótermekben, és az épület ilyenkor zárva tart – az olvasók nem léphetnek be a megszokott polcok közé. Úgy tűnhet, mintha az intézmény maga is „szabadságra ment” volna, amikor kikerül a jól ismert ZÁRVA tábla. Valójában azonban ilyenkor kezdődik a könyvtár életének egy fontos időszaka – csak épp a kulisszák mögött.

  „Mi történik a könyvtárban, amikor zárva van? És mit csinálnak a könyvtárosok?” A teljes bejegyzés megtekintése

Post-exam blues – Levizsgáztál, és mégis üresnek érzed magad?

Olvasási idő: 3 perc

Megírtad az utolsó ZH-t, letudtad a prezentációkat, és végre az utolsó vizsgán is túl vagy. Most jöhetne a jól megérdemelt pihenés, a szabadság, a nyári élmények, de valahogy mégsem úgy érzed magad, mint ahogyan azt elképzelted. Talán fáradt vagy, kedvetlen, motiválatlan vagy csak egyszerűen „üres”. Ha ismerős ez az érzés, ne aggódj, nem vagy vele egyedül! Amit érzel, az nagy valószínűséggel a post-exam blues – és hidd el, teljesen normális!

„Post-exam blues – Levizsgáztál, és mégis üresnek érzed magad?” A teljes bejegyzés megtekintése

Kulisszák mögött – könyvtáros szemmel

Olvasási idő: 5 perc

A könyvtárosok tényleg egész nap kedvenc köteteiket olvasgatják, és csak arra várnak, hogy valaki megkérdezze: „Merre találom ezt a könyvet?”. A valóság ennél jóval összetettebb és sokkal izgalmasabb is.

A könyvtárosok világnapján a titokzatos, sokak által félreértett hivatás rejtelmeibe engedünk betekintést egy interjún keresztül. Beavatjuk olvasóinkat az egyetemi könyvtárban dolgozó könyvtárosok mindennapi kihívásaiba, örömeibe és azokba a háttérben zajló munkafolyamatokba, amelyek elengedhetetlenek a tudásközvetítéshez. A könyvtárosok nemcsak a könyvek őrzői – ők információs szakemberek, programszervezők és a tudományos élet támogatói is egyben.

Az interjúban a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont munkatársa, Gáspár Rebeka szemszögén keresztül ismerhetik meg az érdeklődők, hogy milyen élet rejlik a könyvtár falai mögött.

„Kulisszák mögött – könyvtáros szemmel” A teljes bejegyzés megtekintése

Környezetvédelem – mit védünk és miért?

Olvasási idő: 5 perc

A Zöld Könyvtár munkacsoport vezetőjeként felkérést kaptam, hogy osszam meg néhány gondolatomat a környezetvédelemről, a környezettudatos szemlélet kialakításáról és az ökoszemlélet fontosságáról. Miért is kellene védeni a környezetet? A természet önmagában is képes fenntartani az egyensúlyát, és bármi történjék, jól megvan, akár velünk, akár nélkülünk. Teszi a dolgát, és minden rendben. Nem kellünk mi ehhez. Na, és itt a bökkenő. Mert ugye, mégis csak itt vagyunk, épp csak nem a természetben, vele együtt. Valahol, valamikor eltávolodtunk a természettel való szoros kapcsolattól, és nem benne, vele, általa létezünk. Ez a mesterséges világ gyakran figyelmen kívül hagyja a természet törvényeit, és többet vesz el, mint amennyit visszaad.

„Környezetvédelem – mit védünk és miért?” A teljes bejegyzés megtekintése

24 e-könyv az ünnepekre: Olvass, tanulj, kapcsolódj ki!

Olvasási idő: 2 perc

 

Kedves Olvasók!

A karácsony közeledtével talán mindannyiunknak lesz egy kis ideje elcsendesedni és kikapcsolódni. Ebben az időszakban szeretnénk megszólítani mindazokat, akik a pihenést a tudásuk gyarapítására, látókörük szélesítésére és olvasásra szeretnék felhasználni.
Vegyes témakörökből állítottunk össze egy huszonnégy könyvet tartalmazó e-könyv válogatást, hogy mindenki megtalálhassa az érdeklődési körének leginkább megfelelő olvasmányokat.

„24 e-könyv az ünnepekre: Olvass, tanulj, kapcsolódj ki!” A teljes bejegyzés megtekintése

Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!

Olvasási idő: 4 perc

A Pécsi Tudományegyetemre frissen felvett hallgatókat szeretnénk segíteni ezzel a blogbejegyzéssel, hogy jobban megismerjék az egyetemi könyvtár által kínált lehetőségeket.

Fedezd fel épületeinket és szolgáltatásainkat, hogy könnyebben boldogulj tanulmányaid során. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót számodra, hogy egyszerűbbé tegyük a kezdeti időszakot.

„Ismerd meg az egyetemi könyvtárat!” A teljes bejegyzés megtekintése

Az afrikai óriás, nigériai kalandozások

Olvasási idő: 9 perc

 

Az Életek, színek, utak: Afrika című kiállításunk keretében most egy különleges blogbejegyzéssel jelentkezünk, amely Nigéria kultúráját, szokásait, fesztiváljait és számos egyéb érdekességet mutat be. A cikket Ilerioluwakiiye Olutimilehin, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának nigériai hallgatója írta, aki személyes élményein keresztül kalauzol el bennünket ebbe a lenyűgöző országba.

„Az afrikai óriás, nigériai kalandozások” A teljes bejegyzés megtekintése

Csillagászat és az univerzum felfedezése – Beszélgetés Dr. Nagyváradi László csillagásszal

Olvasási idő: 4 perc

A Tudásközpontban látható március-áprilisi kiállítás témája a csillagászat és az űrkutatás. Igyekszünk minden tárlaton érdekes és releváns tudományterületeket bemutatni a könyvtár látogatói számára. Az asztronautika egy olyan kimeríthetetlen és sokakat foglalkoztató kérdéskör, amelyet érdemes alaposabban is körbejárni. Tartsanak velünk, és fedezzék fel a világűr rejtett titkait!

Ha felnézünk az éjszakai égre és belenézünk az univerzum végtelen mélyébe, akkor számtalan kérdés merülhet fel bennünk. Hol is van a mi helyünk, mint Föld, az emberiség és egyén ebben a végtelenségben? Kik vagyunk mi? Milyen az univerzum, amelyben a Föld nevű bolygó forog a Napja körül. Vajon milyen érzés lehet egy űrállomáson lenni, vagy a Holdra szállni? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie az emberi szervezetnek, amikor az űrbe készül?

„Csillagászat és az univerzum felfedezése – Beszélgetés Dr. Nagyváradi László csillagásszal” A teljes bejegyzés megtekintése

A japán kultúra

Olvasási idő: 5 perc
Japán egy lenyűgöző ország, amely ősi szokásokat ötvöz a haladó technológiával, és tökéletes harmóniát teremt a kettő között.

Az ország különösen ismert a technológiai vívmányairól hiszen az innovációk élvonalában áll egészen a gyártástól az idősek gondozásában segítséget nyújtó humanoid robotokig. A Shinkansen is méltán híres, vagy más néven a „bullet train”, azaz „golyóvonat”, amely 1964 óta száguld az országban 320 km/h sebességgel. Még így is, hogy Japán rendkívül fejlett ország, sikerült megőriznie az ősrégi, értékes szokásait. Ebben a blogbejegyzésben felfedezzük, hogy mégis mi teszi Japánt igazi kulturális csodává. „A japán kultúra” A teljes bejegyzés megtekintése

 Utazás a japán történelem világába

Olvasási idő: 6 perc

1947 óta minden évben, november 3-án ünneplik a japán kultúra világnapját, mivel 1852-ben ezen a napon született Meidzsi császár, akinek nevéhez Japán megújítása fűződik.

A Tudásközpontban látható, japán kultúrához kapcsolódó kiállítás mellett blogbejegyzéseken keresztül szeretnénk további érdekességeket bemutatni Japánról az olvasóknak. Talán a legkézenfekvőbb, hogy az ország történetének rövid ismertetésével kezdjük, így jobban megérthetjük a mai, modern kultúrát

” Utazás a japán történelem világába” A teljes bejegyzés megtekintése

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑